Sajátjaként adta ki az albérletét, majd eltűnt

Vágólapra másolva!
A férfi több lakást is kivett Szombathelyen, aztán a sajátjaként próbálta meg kiadni őket. Átvette a kauciót, majd eltűnt.
Vágólapra másolva!

Elfogtak Szombathelyen egy férfit, aki a sajátjaként adott albérletbe helyi lakásokat - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.

A közlemény szerint a 25 éves kőszegi férfi albérleteket vett ki Szombathelyen, majd a lakásokat egy internetes oldalon meghirdette, és sajátjaként adta bérbe. A kifizetett kaució átvételét követően, a leendő bérlők számára a korábban megadott telefonszámain elérhetetlenné vált.

A férfi a hirdetésekre jelentkezőknek álnéven mutatkozott be, magát alkalmanként Ausztriában dolgozó szakácsnak, máskor pedig építési vállalkozónak adta ki, aki éppen költözés előtt áll a családjával, és az üresen maradó lakásába keres bérlőket.

A 25 éves férfit a múlt héten szombaton fogták el, tizenhét rendbeli csalás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.