Mentőcsapat keresi a két eltűnt lakót

Vágólapra másolva!
A HUNOR hivatásos mentőszervezet szakfeladata a romok alatt rekedt áldozatok keresése, mentése. Keresőkutyákat is bevetnek, hogy megtalálják az óbudai robbanásban eltűnt két embert.
Vágólapra másolva!

Bevetik a Hunor mentőcsapat egyik egységét az óbudai házrobbanásban eltűnt két ember keresésére - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerdán. Hajdu Márton elmondta, a kutató-mentő csapat már úton van, feladatuk a helyszín felderítése. Keresőkutyákat is visznek magukkal.

A katasztrófavédelmi főigazgatóság alá tartozó, speciális helyzetekben bevethető HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Services) hivatásos mentőszervezet szakfeladata a romok alatt rekedt áldozatok keresése, mentése. A csapat alkalmas a veszélyhelyzetek, katasztrófák során jelentkező speciális mentési feladatok ellátására, az elsőként beavatkozók megerősítésére.

A Hunor mentőcsapatot azért veti be az OKF, mert továbbra sem találják azt a két embert, aki abban a III. kerületi, Tímár utcai épületben lakik, ahol szerda hajnalban feltehetőleg gázrobbanás történt.

Nem sokkal szerda dél előtt biztonsági okokból teljes szélességében lezárták a nagy forgalmú Pacsirtamező utcát, az útszakaszon a Budapesti közlekedési központ (BKK) buszai sem közlekednek. A lezárásra a bontási munkálatok megkezdése miatt volt szükség; a szakemberek jelenleg ennek a tervein dolgoznak.

A III. kerületi önkormányzat a honlapján arról tájékoztatott, hogy négy embernek, köztük egy házaspárnak biztosítottak átmeneti lakhatást és további kilenc lakó ideiglenes elhelyezését oldották meg. Az önkormányzatnak hat szükséglakása van hasonló esetekre.

Az épület előtt parkoló - valószínűleg totálkáros - autókat az önkormányzat költségén a közterület-felügyelet Pók utcai telephelyére szállítják, s a rendszámok alapján értesítik a tulajdonosokat. Közölték azt is, hogy az omlásveszély miatt lezárják a forgalom elől a Pacsirtamező utca Perc utca és Nagyszombat utca közötti szakaszát is, a területet munkaterületté nyilvánították.