A múlt héten haltak meg a miskolci csecsemők

Vágólapra másolva!
Szócska Miklós szerint a kórház a harmadik koraszülött halála után jelezte, hogy baj van. Öt nap alatt 8 csecsemő halt meg a miskolci koraszülöttosztályon.
Vágólapra másolva!

A nyolc koraszülött csecsemő augusztus 5. és 10. között halt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülötteket ellátó osztályán - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Szócska Miklós közölte, hogy a kórház a harmadik haláleset után jelzett, és megkezdte az intézkedéseket. Hozzátette: gyorsan, egymás után bekövetkezett eseményekről van szó. Elmondta, átnézik a térségre jellemző megbetegedési és halálozási statisztikákat, hogy tágabb összefüggéseiben kezeljék a jelenséget.

Szócska Miklós hétfőn este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő, gondos mintavétel alapján kell elvégezni. A halmozott esetek összefüggéseit, történéseit szeretnék megérteni, hogy milyen kapcsolatok vannak a halálesetek között - mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el a Borsod megyei kórházban történt koraszülött-halálesetek miatt. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház igazgatóját. A kormány az ügyészségen bejelentést tesz az ügy körülményeinek kivizsgálására.