Hasmenéses vírus terjed a Balatonnál

Vágólapra másolva!
Közel negyven ember fordult eddig orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében. 14 eset ugyanahhoz a szálláshelyhez köthető.
Vágólapra másolva!

Csaknem negyvenen fordultak orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében hányásos, hasmenéses megbetegedéssel. Közülük négyen kórházba kerültek, állapotuk kielégítő - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal kedden az MTI-vel.

A vizsgálat jelen szakaszában az esetek között egyértelmű összefüggés nem állapítható meg - írta közleményében a kormányhivatal, hozzátéve: tizennégy eset ugyanahhoz a kereskedelmi szálláshelyhez köthető. A betegek pontos száma és azonosítása még tart, amit megnehezít az, hogy több vendég már távozott a szállodából.

A kórokozó még nem ismert, az eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredménye negatív, a betegminták elemzése pedig még nem ért véget. A szakemberek azt feltételezik, hogy vírusos eredetű, érintkezéssel terjedő megbetegedésekről van szó.

A népegészségügyi és élelmiszer-biztonsági szakemberek már vizsgálják a megbetegedéseket és a körülményeket, a hatóságok pedig a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket - olvasható a közleményben.