Fegyvereket találtak a rendőrök egy UAZ-ban Cegléden

Vágólapra másolva!
Egy géppisztoly és egy karabély került elő egy autóból, amelyet a rendőrök még múlt vasárnap igazoltattak Cegléden - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

Az UAZ terepjáróban hárman voltak, az állították, hogy a lőfegyverek hatástalanítva vannak. A géppisztolyt és a karabélyt a rendőrség lefoglalta, és szakértő bevonásával vizsgálja. A vizsgálat lezárultáig ismeretlen tettes ellen nyomoznak lőfegyverrel visszaélés miatt. A férfiak orosz katonai egyenruhához hasonlító öltözetben voltak, és azt mondták, hogy egy hagyományőrző rendezvényről tartanak hazafelé a kabrióvá alakított UAZ-ban - közölte a rendőrség.