Késelés aggasztja a kővágószőlősi szülőket

Vágólapra másolva!
Az igazgatónő kést rántott egy családi vita során, amelynek következtében ő és a férje megsérült. A rendőrség nyomoz, az ügyvéd szerint ártatlan balesetről van szó, egyes szülők viszont féltik iskolába engedni a gyereküket.
Vágólapra másolva!

Több szülő is félti gyermekeit a kővágószőlősi iskolába engedni ősztől, mivel az igazgatónő a nyáron egy családi konfliktus lezárására kést ragadott, aminek következtében ő, és a férje is megsérült - írja a Bama.hu. A rendőrség súlyos testi sértés kísérletének gyanújával indított eljárást.

Az igazgatónő a lapnak azt monda, ő magában akart kárt tenni, meg is szúrta magát, de miközben férje próbálta lefogni, ő is megsérült. Az igazgatónő ügyvédje ehhez hozzátette, szigorúan magánéleti jellegű esetről van szó, amely másra nem tartozik, mint az érintettekre, és nem kapcsolható a pedagógusi munkájához. Szerinte egy felkavaró, váratlan helyzetben egy szerencsétlen baleset történt, és ezért kizártnak tartja, hogy a rendőrség meggyanúsítaná a pedagógust. A lap szerint a rendőrségi eljárás is hivatalból indult, a férj maga nem tett feljelentést.

Szülők egy csoportja azonban aggódik, és félti gyerekét a néhány hete történtek miatt. Néhányan a lapnak azt mondták, tüntetni fognak, ha az igazgatónő hivatalban marad, és gyermekeiket Pécsre viszik tanulni. Más szülők azonban azt mondták, kiállnak az igazgató mellett, aki szerintük mindent megtesz a gyermekekért.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pécsi tankerületi igazgatója, Páva Péter a lapnak azt nyilatkozta, hogy az igazgató asszonyt is megilleti az ártatlanság vélelme, bizalma továbbra is megvan benne, és nincs oka leváltani, amíg érdemi fordulat nem következik be az ügyben.