S. Ábel előzetesbe kerülhet

Vágólapra másolva!
S. Ábel, a csütörtök éjszaka a Móricz Zsigmond körtéren lövöldöző férfi ellen elindult az ügyészségi eljárás.
Vágólapra másolva!

Eljárás indult S. Ábel ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, az ügyészség pedig kezdeményezte a bíróságon az előzetes letartóztatását - közölte az ügyészség.

Futó Barnabás, S. Ábel ügyvédje szerint a bíróság vasárnap fogja eldönteni, elrendelik-e az előzetes letartóztatást. Az MTI kérdésére Futó Barnabás ügyfele mentális állapotáról azt mondta, legutóbb néhány hete az irodájában találkoztak, amikor a fiatalember a másik büntetőügyben az elsőfokú ítélet ellen benyújtott saját, felmentésre irányuló fellebbezését hozta el, és akkor az ügyvéd semmi különöset nem észlelt ügyfelén. Ugyanakkor hozzátette, hogy a másik ügyben az elsőfokú bíróság kimondta, hogy a fiatalember beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott.

A vád szerint S. Ábel engedély nélkül szerzett lőfegyvert és lőszert. A 26 éves S. Ábel csütörtök éjszaka a Móricz Zsigmond körtéren és az egyik gyorsétteremben három lövést adott le, majd mindent eldobva menekülni kezdett.

A rendőrség péntek délelőtt elfogta a XI. kerület egyik egészségügyi intézményének a bejáratánál, úgy tudni, a pszichiáteréhez fordult. S. Ábelt májusban nem jogerősen elítélték azért, mert vérengzésre készült az ELTE-n, de szabadlábon maradt.