Előzetesbe helyezték S. Ábelt

Előzetes letartóztatásban a lövöldöző S. Ábel
Vágólapra másolva!
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte S. Ábelt, aki a gyanú szerint a mennyezetbe lőtt egy budai gyorsétteremben a héten. Nem fogdába küldik azonban, hanem egyelőre elmemegfigyelőbe.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezte S. Ábelt, Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap - közölte Futó Barnabás, a férfi védője. A bíróság egy előzetes pszichiátriai szakvélemény alapján döntött arról is, hogy a kényszerintézkedést az elmemegfigyelőben kell végrehajtani, ahol vizsgálják S. Ábel mentális állapotát is.

A kényszerintézkedést harminc napra rendelte el a bíróság szökés, bűnismétlés, illetve a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt - közölte a védő, aki fellebbezett a döntés ellen. Azt kéri, hogy ügyfelét helyezzék házi őrizetbe nyomkövetővel, ami más ügyek tapasztalatai szerint bevált. A vasárnapi elsőfokú döntés így nem jogerős, ám végrehajtható.

S. Ábel a bítróság folyosóján Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Futó Barnabás szerint védence eddig nem tett vallomást, ő pedig személyes találkozójukon nem tapasztalt elmezavarra utaló jeleket. Azt mondta, aggályosnak tartják azt a gyakorlatot, hogy az eljárásnak ebben a szakaszában nem ismerhetőek meg az ügy azon iratai, amelyek alapján a bíróság dönt a kényszerintézkedésről, így a védelem nem tudja megítélni, mennyire megalapozott a gyanú.

A fiatalember a rendőrség szerint csütörtökön éjjel a fővárosban, a Móricz Zsigmond körtéren, illetve egy ottani gyorsbüfében több lövést adott le. Személyi sérülés nem történt.

A Fővárosi Törvényszék májusban S. Ábelt emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt már elítélte első fokon, nem jogerősen két és fél évre. Annak az eljárásnak az adatai szerint a férfi 2006 és 2010 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatójaként több diáktársa megölését tervezte. Az elsőfokú bíróság kimondta azt is, hogy a vádlott beszámítási képessége enyhén korlátozott.