Bajnai kiakasztotta Mesterházyt

Vágólapra másolva!
Bajnai Gordon és Mesterházy Attila újra összeült, hogy egyeztessenek, ki lesz az ellenzék vezére. A helyzetet sikerült tovább mérgesíteni. Mesterházy Attila közvetlen előválasztást javasolt Bajnai közvéleménykutatásos ötletére.
Vágólapra másolva!

Durván kiakadt az Együtt 2014-PM legújabb javaslatcsomagján az MSZP elnöke – értesült az Origo. Értesülésünket később Mesterházy Attila sajtótájékoztatón alátámasztott, amikor úgy fogalmazott, "ultimátumszerű" helyzetbe került, és hogy "lefagyott a forródrót".

Mesterházy Attila, ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, tíz napon belül másodszor ismét négyszemközt tárgyalt Bajnai Gordonnal, hogy pártdelegációik kudarca után személyesen próbálják kimozdítani a holtpontról a két szervezet zsákutcába jutott tárgyalásait.

Az Együtt 2014 vezetője ehhez képest a tárgyalás részleteit ismerő forrásaink szerint, ha lehet, még inkább elmérgesítette a helyzetet, amikor azt javasolta, hogy egy többhetes, országos egyfajta előválasztási kampány után döntsék el, hogy ki legyen a két szervezet közös miniszterelnök-jelöltje.

A fórumokkal és a két politikus közötti tévévitával is kísért kampány lezárulta után Bajnaiék terve szerint két, előzetesen kiválasztott közvélemény-kutató cég felmérései alapján dőlne el, hogy ténylegesen melyik jelöltnek van nagyobb támogatottsága a demokratikus ellenzék támogatói körében, és a győztes lenne a közös kormányfőjelölt.

Az MSZP elnöke a javaslat hallatán információink szerint „háborúnak”, illetve „hadüzenetnek” nevezte a felvetést. Az ötletet visszautasítva Mesterházy Attila, úgy tudjuk, azt javasolta, hogy közvélemény-kutatás helyett inkább mind a 106 egyéni választókörzetben tartsanak előválasztást, ezt viszont Bajnai nevezte kivitelezhetetlennek. (Mesterházy ezt sajtótájékoztatóján később meg is erősítette.)

Az Együtt 2014 vezetője azt is javasolta, válasszák külön a miniszterelnök-jelölt és az egyéni körzetek jelöltjeinek kérdését, erre azonban Mesterházy Attila továbbra sem volt hajlandó.

Mesterházy Attila a délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, "döntsön a nép". Az MSZP elnöksége kijelölne egy delegációt, amely az előválasztás technikai részleteit kidolgozza. Mesterházy arról is beszélt, hogy ha nem jön össze az előválasztás, akkor az MSZP elkezd tárgyalni más demokratikus pártokkal az együttműködésről, (például Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalícióját, Fodor Gábor liberális pártját és Schmuck Andor szociáldemokratáit jelenti).

Mesterházy szerint kényszerhelyzetbe került, de valójában hónapok óta ők is gondolkodtak az előválasztás ötletén. A pártelnök nehezményezte, hogy délután előbb tudta meg a sajtó, hogy Bajnai előválasztásban gondolkodik, mint ő, pedig erre szolgálna a kettejük közt elvileg működő forródrót. Ez azonban "kicsit lefagyott" - mondta Mesterházy.

A két párt még június végén kezdte meg az egyeztetéseket a közös választási indulásról, és az akkori megállapodás szerint ennek első, az egyéni jelöltekről, a közös listáról és a közös miniszterelnök-jelöltről szóló ütemét augusztus végére tervezték lezárni. Erre azonban a dolgok jelenlegi állása szerint semmi esély, a kudarc miatt pedig egymásra mutogat a két szervezet: Bajnaiéknál az erőből nyomuló MSZP-t, a szocialistáknál pedig a magukról túl sokat képzelő bajnaistákat okolták az eredménytelenségért.