Fogva tartotta az élettársát, gyilkossággal fenyegetőzött

Vágólapra másolva!
A férfi korábban többször is megverte a nőt, ezért a nő rokonai aggódni kezdtek. A bánhorváti férfi a nő rokonait is halálosan megfenyegette.
Vágólapra másolva!

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki fogva tartotta élettársát és annak gyermekét egy családi házban Bánhorvátiban, a hozzátartozókat pedig megfenyegette, hogy megöli őket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Gaskó Bertalan tájékoztatása szerint a rendőrségre hétfő este érkezett bejelentés az asszony szüleitől, miszerint a férfi nem engedi ki lakásából lányukat és annak gyermekét. A hozzátartozók elmondása szerint a 38 éves G. Sándor többször bántalmazta élettársát, annak hozzátartozóit is azzal fenyegette, hogy megöli őket, s felmerült annak gyanúja, hogy a fogvatartónak lőfegyvere is lehet.

A rendőrök körbekerítették az ingatlant, felszólításukra a férfi kijött a házból, a járőrök testi kényszert és bilincset alkalmazva elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították. A férfi nem tett vallomást. Fegyvert sem nála, sem az épületben nem találtak a rendőrök.

A rendőrség személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt indított ellene eljárást, és kezdeményezik az előzetes letartóztatását - tette hozzá Gaskó Bertalan.