Orbán Ráhel ferences templomban megy férjhez

Vágólapra másolva!
A Bors szerint a Margit körúti ferences templomban adja férjhez lányát jövő szombaton a kormányfő.
Vágólapra másolva!

Orbán Ráhel és Tiborcz István Budán, a Margit körúti ferences templomban tartja szeptember 7-ei esküvőjét – írja a szombati Bors online oldala.

Az Országúti Ferences Szent István Első Vértanú templom pénteken zárva volt a reggeli szentmise után, de a plébánia portáján a lap kérdésére megerősítették: valóban ott tartják majd az esküvőt. Információt viszont nem adhattak, és a plébános sem fogadta a lapot, azt üzente, hogy nem szeretne nyilatkozni az ügyben.

A Bors szerint a templomban csak olyan párokat adnak össze, akik részt vesznek a jegyesoktatáson. Ez minden évben február közepétől május elejéig tart, heti rendszerességgel az esti órákban. A templomban nagyjából kétszáz ülő- és húsz állóhely van, a Bors szerint azonban az esküvőre több vendéget várnak.