Kiterjesztenék a családi adókedvezményt

Vágólapra másolva!
Az a cél, hogy jövőre már a kis keresetűek is igénybe tudják venni a gyermekek után járó adókedvezményt - közölte Rogán Antal. A gyednél is könnyítést vezetne be a Fidesz.
Vágólapra másolva!

A gyermekek után járó adókedvezmény kiterjesztésének lehetőségeit vizsgálja a kormány annak érdekében, hogy azt a kis keresetű családok is teljes egészében igénybe vehessék - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban.

A családi adókedvezményt a kormány 2011-ben úgy vezette be, hogy elsősorban a magas jövedelmű családok tudják érvényesíteni.

Rogán az interjúban azt is mondta, hogy vizsgálják az úgynevezett gyed extra bevezetésének lehetőségét, ami lehetővé tenné a kismamáknak, hogy ha egy év után visszatérjenek a munkahelyükre, akkor is megkaphassák azt a támogatást, ami három év alatt járna.

A frakcióvezető szerint az adókedvezmény kiterjesztése és a gyed extra bevezetése együttesen 60-100 milliárdos tételt jelenthet. A két intézkedésre a következő költségvetésben kell biztosítani a fedezetet, de hogy pontosan honnan lesz erre pénz, arra a politikus nem válaszolt.