Erdő Péter a kormányt bírálja a hittanoktatás miatt

Vágólapra másolva!
Nem kérték az egyházak a hittanoktatás mostani formáját, amellyel több problémát is lát Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Erdő Péter bírálta a kormányt, mert szerinte másfél éve képtelen meghatározni például azt, hogy hogyan fizetik a hittanoktatókat, vagy ki fizesse a hittankönyveket.
Vágólapra másolva!

Másfél éve húzódik a hittanoktatással kapcsolatos kérdések megoldása - mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Erdő Péter szerint a testvéregyházakkal együtt már másfél évvel ezelőtt pontosan szóvá tették észrevételeiket. Ez az idő mostanáig nem volt elegendő arra, hogy egy jogszabályban meghatározzák a kötelező csoportlétszámot, amire óradíjat számolnak, vagy eldöntsék azt, hogy a nyári vakáció idejére kapnak-e fizetést legalább a főállású hittanárok, ahogy a világi erkölcstant tanító kollégáik ezt megkapják - mondta. Az idén először az elsősöknek és ötödikeseknek kötelező az erkölcstan vagy a hit- és erkölcstan az iskolában. A szülőknek tavasszal kellett dönteniük, mit tanítsanak a gyereküknek.

A bíboros emlékeztetett arra, hogy ugyancsak nehéz volt megoldani a hitoktatás helyszínére vonatkozó kérdéseket. Ebben most nincs nagy bizonytalanság, ugyanez azonban nem mondható el a hittankönyvekről. Korábban felvetődött ugyanis, hogy azokat ugyanúgy finanszírozza az állam, mint a többi tankönyvet. Ám miután a hittankönyv-rendelések egy része már megérkezett a kiadóhoz, kiderült, hogy más módon lehet csak megrendelni azokat. Ezért volt olyan iskola, amely lemondta a rendelést, mások pedig ennek ellenére fenntartották a könyvek megrendelését.

Nem kérték a hittanoktatás mostani formáját

Szerinte elterjedt az a téves kép, hogy kötelező a hitoktatás, holott éppen ellenkezőleg, Magyarországon a kötelező civil erkölcstan oktatását vezettek be, és csak aki külön jelentkezik felekezeti hittanra, annak van ez a lehetőség. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az iskolai hittanoktatás mostani formáját, szervezeti megoldását nem kérték. "Nem tudjuk, hogy ez számunkra előnyösebb lesz-e az eddigieknél" - tette hozzá.

Erdő azt is mondta, hogy az egyházi fenntartású óvodák, iskolák finanszírozási módja sem megoldott, noha ennek rendezését is másfél éve sürgetik. Még mindig újabb és újabb változtatások hangzanak el ebben a témában, annak ellenére, hogy nyár elején az egyházak szakmai képviselői a minisztériumi tisztviselőkkel való egyeztetésben eljutottak ahhoz a formulához, amely elfogadható lett volna minden fél számára - jegyezte meg.

Ehhez képest a nyár folyamán újabb és újabb ötletek jelentek meg, és mindmáig nem világos a finanszírozás módja. Szerinte az egyházak részéről "bizonyos idegesség figyelhető meg", amelynek az az oka, hogy az egyházak köznevelési intézményeinek működési költségei sokszorosan meghaladják az egyházaknak az egyébként rendelkezésre álló teljes költségvetését. Ezért nagyon fontos, hogy időben és világosan meghatározzák a finanszírozás folyamatát.