Hűségteszt elé állítja Orbán a képviselőjelölteket

Fidesz-KDNP-frakcióülés Visegrádon, A miniszterelnök konvoja elhagyja a Fidesz-KDNP parlamenti képviselõcsoportjának háromnapos, évadnyitó kihelyezett ülésének helyszínét, a Thermal Hotel Visegrád szállodát
Vágólapra másolva!
A miniszterelnök hamarosan újra elbeszélget minden kormánypárti képviselőjelölttel, és ha azt tapasztalja, hogy nincs meg bennük az elvárt elkötelezettség, munkabírás és lelkesedés, akkor másokkal indulnak neki az adott helyen a választásnak - az Origo információi szerint ezt maga Orbán Viktor jelentette be a visegrádi frakcióülésen. Öt választókerületi elnököt lecserélnek majd a közeljövőben, de nem úgy, és nem azért, ahogy az elterjedt.
Vágólapra másolva!

A múlt rendszer közismert jereváni rádiós viccével (amely szerint a hír, miszerint Moszkvában új Mercedeseket osztogatnak „majdnem” igaz, azzal apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Kijevben, nem Mercedeseket, hanem Moszkvicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak) példálózott csütörtökön az Origónak több kormánypári képviselő is azzal kapcsolatban, hogy a Hvg.hu szerda esti cikke nyomán elterjedt, hogy a miniszterelnök a visegrádi frakcióülésen bejelentette öt fideszes választókerületi elnök (egyben képviselőjelölt) leváltását, mert elégedetlen volt az ottani munkájukkal. (A tanácskozáson elmondott szerda esti nyitóbeszédében - ahogy azt korábbi cikkünkben megírtuk - Orbán Viktor többször hangsúlyozta, hogy nagyon kemény munkát vár a voksolásokig a választókörzetek vezetőitől.)

A hír terjedését elősegítette, hogy Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke az M1 csütörtök reggeli műsorában nem cáfolta a leváltások hírét, sőt magyarázatként hozzátette, hogy ha úgy látják, hogy valaki gyenge teljesítményt nyújt, „ott érdemesebb váltani (…), mert ez egy olyan feladat, ahol nem lehet a rossz teljesítményeket elfogadni".

A miniszterelnök konvoja elhagyja a kihelyezett frakcióülés helyszínét Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke nem sokkal később a távirati irodán keresztül tagadta, hogy Orbán a visegrádi frakcióülésen értékelte volna a fideszes választókerületi elnökök munkáját.

Az ülésen részt vevő képviselők az Origónak egybehangzóan megerősítették, hogy a leváltások ügye szerdán szóba sem került, a cserék hírét nevek nélkül korábbról azonban többen hallották, ezért délelőtt teljes volt körükben a tanácstalanság azzal kapcsolatban, hogy a döntés kiket érinthet.

Nem mind selyemzsinór, ami annak látszik

Az Index csütörtökön délelőtt négy nevet szellőztetett meg az ötből: a lap cikke szerint a frakció két Kovács Ferencének: a sárvári és a nyíregyházi körzet irányítójának, a kapuvári Ivanics Ferencnek és a szolnoki polgármesternek, Szalay Ferencnek kell búcsúznia megbízatásától. Az Origót tájékoztató frakciótagok valamivel később a XXII. kerületi választókörzet vezetőjét, Németh Zoltánt nevezték meg ötödikként, de mindenki csak szóbeszédeket hallott, és pontosan nem tudta, hogy hol és mikor születtek meg ezek a döntések: volt, aki szerint az elnökség döntött, mások szerint a választókerületi vezetők múlt hét végi, Balatonon tartott értekezletén jelentette be Orbán Viktor a cseréket, de nevek és körzetek nélkül.

A zavart fokozta, hogy az emlegetett képviselők közül a Vas megyei Kovács Ferenc - mintegy beismerésként - délután közleményben tudatta, hogy lemond válaszkerületi elnöki posztjáról, nyíregyházi névrokona és Szalay Ferenc viszont ugyanilyen formában cáfolták, hogy leváltották volna őket.

A kép estére állt össze, amikor a pártvezetés néhány tagját is és több érintettet is sikerült elérnünk. A „jereváni” hír eszerint úgy hangzik helyesen, hogy öt körzetnek a közeljövőben lecserélik majd a vezetőjét, ebből háromban azonban szó sincs kegyvesztettségtől vagy selyemzsinórról.

"Nem mondhatnám, hogy meglepetésként ért"

A nyíregyházi, a szolnoki és a nagytétényi irányítóval több, egymástól független forrás szerint sem volt elégedetlen a miniszterelnök, hanem a jövőre életbe lépő összeférhetetlenségre tekintettel ők maguk döntöttek a nyár végi határidőre, hogy a parlamenti képviselőség helyett az önkormányzati – Szalay Ferenc a polgármesteri, Németh Zoltán a helyi és a fővárosi közgyűlésbeli – munkát szeretnék folytatni. Németh Zoltán az Origónak azt mondta: nincs változás abban, hogy ő a nagytétényi körzet vezetője, azt ugyanakkor elismerte, hogy nemrég úgy döntött, a jövőben a parlament helyett az önkormányzatban kíván politizálni.

„Minőségi probléma” információink szerint egyedül a két Vas megyei vezetővel, Kovács Ferenccel és Ivanics Ferenccel kapcsolatban vetődött fel – velük pedig a pártvezetés már a múlt héten, az említett balatoni választókerületi elnöki értekezleten tudatta, hogy elégedetlen. Ott ugyanis körzetről körzetre kielemezték, hogy hogy állnak a kerületek a választási felkészüléssel, amibe beleszámított például az is, hogy mennyi aláírást sikerült összeszedniük a párt tavasszal indult rezsicsökkentéses aláírásgyűjtéséhez.

A Hvg.hu csütörtök délutáni cikke szerint egyértelműen a kevés aláírás miatt menesztették mind az öt körzetvezetőt – ezt az Origónak többen is cáfolták (az ötből három esetben eleve nem is menesztésről volt szó), állításuk szerint egyedül a sárvári Kovács Ferenc körzetében maradt el látványosan a szám a pártvezetés várakozásaitól, de ez sem kizárólagos ok volt, hiszen több más, az aláírásgyűjtésben rosszabbul, de amúgy jól teljesítő választókörzet vezetőjét sem érte semmilyen retorzió.

Ivanics Ferenc az Origónak azt mondta: a pártvezetés nem az aláírásgyűjtés miatti, hanem általános elégedetlenségét érzékeltette vele, emiatt a hét elején magától (egy forrásunk szerint inkább a hierarchiában felette álló regionális koordinátor rábeszélésére) döntött úgy, hogy benyújtja lemondását a pártelnöknek. A politikus azt mondta: „nem mondhatná, hogy meglepetésként érte” az elnökség elégedetlensége, mert régóta érezte, hogy a rá kirótt feladatok közül nem tudja mindet megfelelően teljesíteni. „Ennek két olvasata van, enyém, hogy kevés volt rájuk az idő, és az övék, hogy nem csináltam meg őket időre” – magyarázta a politikus.

Van, aki megy, de maradhat

A pártvezetés stratégiája egyébként az önkormányzati jövőt választó politikusok esetében sem egységes: a XII. kerületet vezető Pokorni Zoltán alelnök például már tavasszal tudatta, hogy a parlament helyett a kerületét választja, mégsem kell helyette új választókerületi elnököt keresni. (A képviselőjelölt Fónagy János lesz.) Ennek oka forrásaink szerint az, hogy a Hegyvidék megtartásához szükségesnek tartják a körzetet 12 éve folyamatosan hozó Pokorni közreműködését a felkészülésben, míg a többi helyen jobbnak tűnt már a majdani képviselőjelölttel kezdeni és végigvinni a kampányt.

A vezetőcserékre információink szerint hivatalosan egyébként csak a Fidesz szeptember végi kongresszusa után kerül majd sor, és az is lehet, hogy még több körzetben. A frakcióülést nyitó szerdai beszédében Orbán Viktor az Origónak beszámoló résztvevők szerint ugyanis arról is beszélt, hogy a kongresszus (azaz az elnöki posztján való megerősítése) után újra el fog beszélgetni valamennyi képviselőjelölttel, és ha azt tapasztalja, hogy nincs meg bennük az elvárt „teljes elkötelezettség, 100 százalék munkabírás és lelkesültség”, akkor az adott helyen másokkal fog a választásnak nekiindulni.

De mi lesz Szigetszentmiklóssal?

A minőségi panaszok miatt leváltandó választókerületi vezetők hírét hallva az Origónak csütörtökön délelőtt számos képviselő tippelt úgy, hogy a szigetszentmiklósi körzet vezetője, ahol vasárnap példa nélküli időközi választási vereséget könyvelt el a Fidesz, biztosan a menesztendők között lesz. A sejtést erősítette, hogy Orbán Viktor szerdán este külön is kitért a vereségre, hangsúlyozva, hogy nem azzal van baj, hogy a párt ne húzhatna be néha egy-egy időközi vereséget, hanem azzal, hogy a helyben elérhető fideszes szavazatok mennyiségéhez képest vesztegettek el nagyon sok voksot, ami pedig, ha országos választásról lett volna szó, a párt összeredményébe is beszámított volna. Az elmaradás a kormányfő szerint azt jelenti, hogy helyben nem fektettek be kellő mennyiségű munkát. Ezzel ugyanakkor információink szerint nem a választókerületi elnökre, Bóna Zoltánnal célzott a miniszterelnök, hanem  Szabó József polgármesterre, a vereség gyors elnökségi értékelése szerint őt tekintik a kudarc elsődleges felelősének.