Bajnai: Bűn, hogy a kormány megtiltotta a nyugdíj melletti munkát

Vágólapra másolva!
 Bajnai Gordon egy balatonfüredi konferencián megígérte, hogy megváltoztatják a szabályt, amely megtiltja a nyugdíj melletti munkavállalást. A Fidesz szerint pont Bajnai volt az, akinek kormányzása alatt a nyugdíjasok szenvedték meg leginkább a megszorításokat.
Vágólapra másolva!

Gazdaságpolitikai értelemben bűn, hogy a kormány megtiltotta a nyugdíj melletti munkavégzést - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője egy balatonfüredi konferencián vasárnap.

Az időskorúak nem terhet jelentenek, hanem a nemzet tartalékát - mondta Bajnai Gordon az Együtt-PM szövetség ajánlata az idősödőknek című előadásában. A Nyugdíj- és időskor kerekasztal-konferencián a szövetség vezetője azt ígérte, ha lehetőséget kapnak rá, 2014 után az idősek élettapasztalatára, bölcsességére építenek, partnernek kérik fel ezt a korosztályt.

Bajnai Gordon két azonnali intézkedést tervez, ha pártja kormányra kerül: megváltoztatják a szabályt, amely megtiltja a nyugdíj melletti munkavállalást, és megszüntetik a szociális temetést. Bajnai Gordont a tanácskozás színhelye, az Annabella hotel előtt mintegy 20-25 demonstráló várta, egyikük egy libát tartott a kezében.

A Fidesz is reagált Bajnai előadására. Szerintük Bajnait nem érdekli a nyugdíjasok helyzete, mert az ő kormányzása alatt a megszorításokat leginkább a ez a réteg szenvedte meg. Egyetlen tollvonással egy havi nyugdíjat vettek tőlük, a nyugdíjemelések elmaradtak, ezalatt a gáz árát háromszorosára, az áramét duplájára emelték - írta közleményében a kormánypárt.