Fejbe lőve, szénné égve találtak rá a polgármesterre

Vágólapra másolva!
Kuba Károly szigetvári vállalkozó, egyben almáskeresztúri polgármester elszenesedett holttestét találták meg egy kiégett autóban, írja a Bama.hu. A rendőrség egyelőre nem beszél bűncselekményről, de az egyik helyi lakos szerint kizárt, hogy Kuba öngyilkos lett volna.
Vágólapra másolva!

Találtak egy kiégett autót a Szigetvár melletti Mozsgó határában, benne egy elszenesedett holttesttel. A kocsi és a holttest egy ismert, 59 éves szigetvári nagyvállalkozóé. A környékbeliek között több szóbeszéd is terjed, többek között arról is beszélnek, hogy a férfi öngyilkos lett, írja a Bama.hu.

A lap úgy tudja, hogy a rendőrség egyelőre szintén az öngyilkosság verzióját valószínűsíti, de még nem nyilatkoznak a sajtónak. Időközben a Pécsma.hu azt írta, a rendőrség a kérdésükre azt közölte, hogy a közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az ügyet. "A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint bűncselekmény nem történt. A hatályos jogi szabályozás alapján a rendőrség közigazgatási eljárásról felvilágosítást nem adhat."

A Dunántúli Napló információi szerint a vállalkozó fia a cég dolgozóinak reggel bejelentette apja halálát.

Kuba Károly Almáskeresztúr polgármestere volt. A 2010-es választásokon függetlenként indult, és a szavazatok 64 százalékát szerezte meg. A térség egyik legjelentősebb cégét irányította, a Hőszig Kft. ügyvezetője volt. Az Opten céginformációs adatbázis szerint tucatnyi cégben volt érdekelt, az egyszemélyes tulajdonában álló Hőszigetelő Üveggyártó és Szolgáltató Kft. 2012-ben 4,6 milliárdos bevételt ért el, amelyből 112 millió forint maradt adózás utáni eredményként.

Több sport- és kulturális eseményt támogatott, a helyi birkózó szakosztály legnagyobb szponzora és a pécsi Zsolnay-szobor helyreállításának egyik támogatója volt.

Beszéltünk egy almáskeresztúri lakossal, aki gyerekkorától ismerte Kuba Károlyt. Azt mondta, az egész falu meg van róla győződve, hogy a polgármester nem lett öngyilkos. A férfi maffiáról beszélt, de hogy pontosan mire gondolt, nem fejtette ki. Már csak azért sem tartja elképzelhetőnek, hogy önkezével vetett volna életének Kuba, mert nagyon készült a két hét múlva esedékes kereszttúri falusi búcsúra.

„A feleségétől elvált, de nem voltak rosszban, a nő a polgármester hőszigetelő cégénél dolgozott. Nemrégiben a fiára íratott mindent” – mesélte a férfi, aki szerint Kuba nagyon jómódú volt. 350-400 ember dolgozott a keze alá, vett egy házat Almáskeresztúron is, amit szépen felújított.

„Ilyen polgármestere még nem volt a falunak” – mondta a férfi, aki biztos benne, hogy Kuba autóját már eleve kiégett állapotban vitték a Szigetvár felé vezető elkerülő útra, ahol rátaláltak. „Ha ott gyújtotta volna fel az autóját, leégett volna ott az egész erdő is, mert az egy olyan környék” – érvelt.

„Száz százalék, hogy nem lett öngyilkos. Igazi nagy birodalmat épített fel magának a semmiből” – mesélte egy szigetvári cég tulajdonostársa. Arról viszont nem akart tippelgetni, hogy kinek állhatott útjában a polgármester, hiszen rengeteg emberrel állt kapcsolatban. A magánéletéről sem mondott sokat, egy fia van, de azt nem tudta, hogy a válása után lett-e valakije. „Élte az életét, az biztos” –tette hozzá. Kubát szombaton látta utoljára, akkor csak köszöntek egymásnak.