Megússzák a büntetést az Orbán Ráhel esküvőjével viccelődők

Vágólapra másolva!
A Royal Wedding feliratot karcolta bele két aktivista a betonba Orbán Ráhel esküvője előtt a templomnál.
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte az Együtt 2014 két aktivistája ellen indított büntetőeljárást a budapesti ügyészség az Orbán Ráhel esküvőjén tanúsított magatartásuk miatt - értesült a 168ora.hu.

A két aktivista Orbán Viktor lányának esküvője előtt a templom melletti, frissen aszfaltozott járdaszakaszba karcolta bele a Royal Wedding 2013, azaz a királyi esküvő 2013 szöveget.

A rendőrség a két gyanúsítottat előállította, és falfirkálás miatt indított ellenük eljárást. Az ügyészség megállapította, hogy az elkövetett cselekmény nem minősül falfirkálásnak, a büntetőeljárást hatályon kívül helyezte.

Juhász Péter, az Együtt-PM egyik társelnöke korábban azt mondta, hogy az esküvő miatt pénteken "gyakorlatilag közpénzen lebetonozták a templom környékét". Az kktivistáik arra akarták felhívni a figyelmet, hogy közpénzt használnak fel ahhoz, hogy biztosítani tudják a megfelelő körülményeket a szombati eseményhez.