Rogánt megdöbbentette egy platán kivágása

Az Olimpiai parknál kivágtak egy termetes platánt, de kiderült, hogy a fa a veszélyessége miatt nem maradhatott a helyén.
Vágólapra másolva!
Az Olimpiai parknál kivágtak egy termetes platánt, ezen Rogán Antal megdöbbent, de kiderült, hogy a fa a veszélyessége miatt nem maradhatott a helyén.
Vágólapra másolva!
Fotó: Fényi Tibor

Kivágtak egy jókora platánt a budapesti Olimpiai parknál a park felújítása miatt - írja az Urbanista blog. Az eset miatt Rogán Antal V. kerületi polgármester közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy megdöbbenve hallott a fa kivágásáról, amiről nem volt tudomása.

Rogán korábban kért tájékoztatást a munkálatokról, de abban a fakivágási tervben nem szerepelt platán. Az ügyben vizsgálatot indított, és kiderült, hogy a fát veszélyessége, leromlott állapota miatt kellett kivágni. Rossz helyre ültették, a koronája rádőlt egy másik fáéra, így félő volt, hogy a törzse megtekeredik, gyökérzetével előbb-utóbb kifordul a földből.

Ettől függetlenül személyesen is meg szeretne győződni arról, hogy a platán kivágása indokolt volt-e, és a fa kivágásáról szóló dokumentumot is nyilvánosságra hozza.ű

Fotó: Fényi Tibor