Saját útját járva segítene a Pető Intézeten a kormány

Vágólapra másolva!
A 400 milliárdos költségvetési tartalékból félmilliárd forintot vett volna el Szabó Tímea független képviselő, a pénz a fogyatékosok oktatását végző, nemzetközi hírű Pető Intézethez került volna, de a kormánypárti képviselők elgáncsolták a kezdeményezést. A kormány szerint ettől függetlenül kap extra pénzt a Pető.
Vágólapra másolva!

A mozgássérült gyerekek speciális oktatását végző, világhírű Pető Intézet szorult helyzetére való tekintettel Szabó Tímea független képviselő azt javasolta, hogy az intézmény 500 millió forintos támogatást kapjon. A parlamenti többséget alkotó kormánypárti képviselők - három kivétellel - nemmel voksoltak a hétfői parlamenti szavazáson.

A Pető Intézet augusztusban új köznevelési szerződés megkötését kezdeményezte az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, jelezve, hogy a kiegészítő támogatás nélkül az intézmény működése ellehetetlenülne. A tárca az akkori közlemény szerint 420 millió forintos juttatással igyekezett az intézmény segítségére. Később kiderült, hogy a tárcának nincs elég pénze erre, Szabó Tímea ezért úgy oldotta volna meg az ügyet, hogy a költségvetési tartalékból (ami 400 milliárd forintra rúgott év elején) adjanak félmilliárd forintot a szaktárcának, és onnan továbbutalják a a fogyatékkal élők ellátásában elismert hagyományokkal rendelkező intézménynek.

Az Emmi kedden délután azt közölte, nem igaz, hogy - mint az korábban cikkünk címében szerepelt - nem adnak pénzt az intézménynek. "A Pető Intézet a köznevelési területet érintő tevékenysége kapcsán az általa ellátott gyermekek után járó központi költségvetési normatíváit az Emberi Erőforrások Minisztériumától rendszeresen megkapta és a támogatást ezután is le tudja hívni [...] Az elmúlt években az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkársága a normatív támogatáson túl (külön döntéssel) kiegészítő támogatást is adott a Pető Intézetnek közoktatási megállapodás révén. A már meghozott döntés alapján ezen kiegészítő támogatásához a Pető Intézet a jövőben is hozzájut.

Bár a Pető Intézet évekkel ezelőtt kötött közoktatási megállapodása ez év augusztus 31-én lejárt, döntés született egy új köznevelési szerződés megkötéséről. Az új szerződés előkészítése folyamatban van, amely 2013. szeptember 1-jétől újra garantálja a Pető Intézetnek a kiegészítő állami támogatást is. Egyetlen napra sem marad tehát a Pető Intézet kiegészítő forrás nélkül, s továbbra is megkapja támogatását, amelyekből a többi között pedagógusait, köznevelési feladatokat ellátó munkatársait fizetheti [...] Mindezek felett a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete, mint felsőoktatási intézmény, a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságtól további 317,615 millióforintos támogatást kap. Elismerve és méltányolva a nem állami intézmény tevékenységének kiemelkedő jelentőségét - összességében több mint 400 millió forintos támogatással segíti a magánintézményben ellátott köznevelést és felsőoktatást érintő feladatok ellátását".