A szervező szerint sportbaleset a kötélszakadás

Vágólapra másolva!
Az egyetemi napok főszervezője szerint sportbaleset történt a Szabadság hídon, amikor kedden hajnalban elszakadt egy kötél két budapesti egyetem diákjainak hagyományos kötélhúzásán. Egy diáknak eltört a karja, rajta kívül kilencen megsérültek.
Vágólapra másolva!

Sportbaleset történt keddre virradóra a fővárosi Szabadság hídon, ahol a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak rendeztek kötélhúzó versenyt - közölte Orbán Balázs, az egyetemi napok főszervezője. A kötél elszakadt, és többen megsérültek.

A kötélhúzáson 700-800-an vettek részt. Tájékoztatása szerint ugyanazt a - jó minőségű, hitelesített - kötelet használják évek óta, és most valószínűleg akkor sérült meg, amikor a verseny előtt végighúzták a földön.

A kötél elszakadása miatt a két egyetem tíz hallgatója sérült meg. Kisebb sérülések, horzsolások mellett volt olyan is, akinek eltört a keze. A sérülteket a helyszínen ellátták, néhányukat kórházba szállították, de már jobban vannak.

Orbán Balázs elmondása szerint az ügyben nem lesz vizsgálat, mert sportbaleset történt, a sérültek nem jelezték, hogy feljelentést tesznek az ügyben.

Jövőre is meg kívánják tartani a hagyományos kötélhúzó versenyt, ám azt már egy új kötéllel - mondta az egyetemi napok főszervezője.