Ki akarta űzni a gonoszt, kalapáccsal verte agyon az élettársát

Vágólapra másolva!
Megölte az élettársát egy férfi Mélykúton, mert úgy érezte, ki kell űznie belőle a gonoszt. A férfi a gyilkosság után a templomba ment imádkozni.
Vágólapra másolva!

A gonoszt akarta kiűzni élettársából az a mélykúti férfi, aki egy kalapáccsal verte szét az asszony fejét múlt pénteken - írja a Baon.hu. A rendőrség közlése szerint az azóta már előzetes letartóztatásban lévő 39 éves G. József elismerte az emberölést.

A mélyen vallásos férfi a rendőrségen azt vallotta, hogy isteni sugallatra követte el tettét. A férfi melegítőjén később vért és agyvelőfoszlányokat találtak, ebből a rendőrség arra következtet, hogy többször, nagy erővel sújtott le a kalapáccsal az asszony fejére.

A gyilkosság után a férfi elment a templomba imádkozni, majd a Baon.hu szerint betért az iskolába, hogy elbúcsúzzon 8 éves gyermekétől. G. József ezután elmesélte a történteket egy ismerősének, akivel értesítették a helyi körzeti megbízottat.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit, a férfit elmeorvosi vizsgálatnak is alávetik majd, hogy megtudják, beszámítható volt-e a gyilkosság pillanatában.