Torlasz fogadta az ülésterembe igyekvő képviselőket

Vágólapra másolva!
Piros szalagokkal és egy táblával torlaszolta el a Párbeszéd Magyarországért Párt a parlament üléstermének egyik bejáratát, hogy tiltakozzanak a hajléktalanok fővárosi utcákról való kitiltása ellen, amelyről hétfőn szavaznak. A torlaszt hamar elbontották.
Vágólapra másolva!

A parlamenti ülés kezdetekor, délután egy óra körül a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) képviselői, Szabó Tímea társelnök, illetve Szilágyi Péter egy hatalmas táblával és szalagokkal jelentek meg az ülésteremhez vezető egyik folyosón. A két képviselő a bejáratot piros-fehér szalagokkal torlaszolta el, és felállított egy táblát, amelyre az írták: "Aki kitiltja a szegény embereket az utcáról, annak nincs helye a parlamentben."

Szabó Tímea a bejáratnál állva azt mondta, hogy a szabálysértési törvény módosítása ellen tiltakoznak. Hétfőn szavaz ugyanis az Országgyűlés arról a javaslatról, amelynek értelmében a főváros rendeletben megtilthatja hogy bizonyos közterületeken ott legyenek a hajléktalanok. Szabó azt mondta, hogy a PM természetesen nemmel fog szavazni, de amennyiben a kormánytöbbség elfogadja a módosítást, az ombudsmanhoz fordulnak.

Az ülésteremhez érkező képviselőket igencsak meglepte az akció, az, hogy nem tudnak a szokásos útvonalon a teremhez jutni, ám pár perces nézelődés után végül kerülő úton, a piros társalgó felől mentek be a terembe. A PM-es torlasz azonban csak nagyjából öt percig bírta, a liftből határozottan kilépő jobbikos Volner János ugyanis egy mozdulattal letépte a szalagokat, és bement a terembe. Így tettek ezután a mögötte érkező fideszesek is. Csak a tábla maradt a bejáratnál.