Hol a fegyvere, őrmester bácsi?

iskolarendőr, bűnmegelőzési tanácsadó
Vágólapra másolva!
Száz rendőrt küldtek szét a problémás középiskolákba, aminek örülnek az iskolások, mert hétköznapiak a lopások, a bunyók vagy a lányok molesztálása. Az indoklás szerint ez a korosztály előszeretettel feszegeti a határait. A diákok véres veszekedésekről, lopásokról vagy a dohányzóban való füvezésről számoltak be.
Vágólapra másolva!

"Ott tekertem a tanár előtt egy ekkora dzsoját, mégsem történt semmi" - magyarázta büszkén a két mutatóujja közötti 15 centire vizionált marihuánás cigiről egy erzsébetvárosi középiskolás, hogy mennyire nem kell tartania a retorzióktól. Bár már bejelentették, hogy a jövő héten az ő középiskolájukba is rendőr, pontosabban bűnmegelőzési tanácsadó érkezik, a srácot ez egyáltalán nem zavarja. A rendőr már úgyse tudja elkapni, ha elszívta a cigit. "Meg annyival kevesebb óránk lesz" - utalt a tanácsadó prevenciós előadásaira.

Szeptemberben küldtek ki bűnmegelőzési tanácsadót a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) által meghatározott 200 intézménybe. Jelenlétüktől azt remélik, hogy csökken az agresszió, a drogfogyasztás.

Lopás, bunyó, molesztálás

Budapest zűrösebb helyein lévő szakközépiskolák és szakmunkásképzők környékén kerestünk fiatalokat, hogy az állandósuló rendőri jelenlétről kérdezzük őket. A többségüknek tetszett az ötlet - még ha magukkal a rendőrökkel volt is már párjuknak rossz tapasztalata -, mert a lopások, kötözködések, verekedések sok problémát okoznak.

Lopnak mindent, ami mozdítható: telefont, tornacipőt, kaját, üdítőt - panaszkodott egy kisebb, 9.-esekből álló társaság a Blaha Lujza térnél, de még jobban zavarja őket, hogy az iskolájukba járó kisebbek rendszeresen kötözködnek. A lányokat leginkább a csajozásbűnözés sújtja, beszólogatnak nekik a folyósón ("megbasználak"), tapizzák a feneküket, és még a WC paravánjára is felmásznak, hogy gyarapítsák anatómiai ismereteiket.

Mások is panaszkodtak a lopásokra, akár osztályon belül is előfordulnak ilyenek, de ezek eltörpülnek azok mellett, amelyekről egy, XIII. kerületi szakközépbe járó, 11.-es lány mesélt. "Nálunk alkalomszerűen korábban is jártak rendőrök, volt, hogy mindenkit kitereltek az osztályból, és kutyákkal nézették át a táskáinkat" - kezdte a lány, mire a mellette álló fiúnak erről az jutott eszébe, hogy náluk éles lőszert is találtak.

Domonkos Szilveszter bűnmegelőzési tanácsadó Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az órákon is heti-havi rendszerességgel vannak verekedések, volt, hogy majdnem késelésig fajult az egyik bunyó. A tanárok semmit nem tudnak tenni a verekedések ellen, és ugyanezt mondták a megkérdezett lánynak, amikor szólt nekik, hogy mellettük szívtak füves cigit a dohányzóban. Egy másik lány is azt mesélte, hogy pont aznap volt "cigány-magyar verekedés" két osztálytársa között, szájfelszakadásig.

A VII., VIII. kerületben megkérdezett iskolások nagy többsége kérdés nélkül panaszkodott a cigány iskolatársakra, a problémák nagy részét szerintük ők okozzák. A rendőröknek azért is örülnének, mert néhányuknak már volt pozitív tapasztalata: volt, aki azt mondta, hogy megszűntek az elszaporodó lopások, amikor a rendőrökhöz fordultak, és volt olyan is, aki szerint normálisak voltak a hozzájuk látogató rendőrök, és biztatták őket, hogy forduljanak hozzájuk bármilyen esetben.

Budapesten fertőz a bunyó

A Győri Eötvös József Általános és Szakiskolában dolgozó bűnmegelőzési tanácsadó eddig nem tapasztalt hasonló dolgokat: Domonkos Szilveszter négy hete dolgozik az intézményben, de az Origónak azt mondta, eddig nem volt olyan eset - akárcsak egy folyosói vagy udvari verekedés -, amikor be kellett volna avatkoznia.

Igaz, a helytelenül sokszor iskolarendőrként emlegetett tanácsadó (iskolarendőr ugyanis az általános iskolákban működik) dolga elvileg nem is ez volna: Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályvezetője kérdésünkre külön hangsúlyozta, hogy a tanácsadó "nem biztonsági őr, nem járőr, nem pedellus és nem pedagógus", vagyis semmiképp sem tartozik feladatai közé az iskolai vagy az iskola környéki rend fenntartása.

Rendőr a Városligeti Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola évnyitóján Forrás: MTI/Máthé Zoltán

"Nem is lenne joga önállóan elkezdeni rendezkedni, hiszen a szülők a beiratkozáskor az iskolára, nem pedig egy rendőrre bízzák a gyerekeiket" - magyarázta az Origónak az osztályvezető. Az iskolákba rendelt kollégáktól rendteremtés helyett így a megelőzésben szánnak szerepet: azt próbálják elkerülni a segítségükkel, hogy a fiatalok bűncselekmények sértettjévé, illetve elkövetőivé váljanak. Természetesen, ha gond van, és intézkedni kell, akkor a rendőrnek kötelessége eljárni.

Azt, hogy a szeptemberre kiképzett összesen 100 bűnmegelőzési tanácsadót a fenti tapasztalatok alapján egytől egyig problémás iskolákba vagy környékekre rendelték-e ki, furcsa módon sem az ORFK, sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), sem a tanácsadók tényleges elhelyezéséről döntő Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem volt hajlandó elárulni.

Zavaros kijelölések

Az Origo kérdésére, hogy mi alapján dőlt el, hogy mely intézményhez kerüljön bűnmegelőzési tanácsadó, illetve szempont volt-e a döntésben a környék bűnügyi statisztikája, az iskola korábbi balhés esetei vagy a diákok összetétele, az Emmi két, egymásnak ellentmondó kijelentéssel válaszolt. Az egyik szerint "a szakiskolák és a középiskolák igazgatói a tankerületi igazgatókon keresztül kérhették tanácsadó segítségét, amennyiben úgy ítélték meg, hogy a gyermekek védelmében erre szükség van", és a Klik jelezte a Belügyminisztérium felé az igényeket.

A másik magyarázat szerint azonban "az iskolák kiválasztásánál a BM bűnmegelőzési és bűnelkövetési szempontokat vett figyelembe" - ami arra utal, hogy mégiscsak a BM döntése volt, hogy hová kerüljenek. Fokozza a zavart az ORFK hivatalos tájékoztatása is, amely szerint szintén a Klik döntött a tanácsadók elhelyezéséről, noha egy megyeszékhely egyik középiskolájának igazgatója az Origónak azt mondta, hogy a megyei rendőrkapitány tett neki ajánlatot a nyáron, hogy fogadják az ott kiképzett tanácsadót az intézményben.

A Klik és az Emmi nemcsak a kiválasztás szempontjait, de a végül kijelölt 200 intézmény nevét, sőt még területi - fővárosi, illetve vidéki - eloszlását sem volt hajlandó kiadni, mindössze annyit tudtunk meg, de azt is más csatornákon, informálisan, hogy kilencven százalékban szakiskolákba delegálták a rendőröket.

Hiába kértük az adatokat ORFK-tól is: a szervezet egyetlen példaiskolát - a fent említett győri Eötvös József Iskolát - volt hajlandó megnevezni, de nekik is csak egyetlen napig lehetett feltenni kérdéseket a tanácsadóval kapcsolatos tapasztalataikról. (Bár úgy tűnt, hogy az iskola igazgatója és nyilatkozatát engedélyezni hivatott tankerületi felettese annak ellenére is állnának rendelkezésünkre, hogy az egynapos határidőből kicsúsztunk, a témába vágó kérdéseinket megismerve a tankerület-vezető később mégsem segített.)

Az ORFK osztályvezetője, Németh Ágnes azzal indokolta a titkolózást, hogy se az iskolákat, se az odajáró diákokat ne bélyegezzék meg a hír miatt, hogy rendőrt rendeltek az intézménybe. Utóbbi miatt szerinte volt olyan kijelölt iskola, amely végül el is zárkózott a tanácsadó fogadásától.

Feszegetik a határaikat

"Nincs olyan iskola, ahol nincs probléma, hiszen ez a korosztály előszeretettel feszegeti a határait" - mondta Németh Ágnes. A mindössze néhány héttel ezelőtti indulás óta egyelőre semmilyen összesítése nincs a rendőrségnek, hogy a kirendelt kollégák milyen jellemző estekkel találkoztak, vagy hányszor kellett adott esetben a gyakorlatban is intézkedniük.

Domonkos Szilveszter órája Győrben Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az, hogy egy tanácsadó milyen formában és mennyi időt tölt az intézményben, teljes egészében az iskola és a kollégát delegáló rendőrkapitányság együttműködési megállapodásán múlik: van, ahol csak hetente néhányszor, osztályfőnöki órákra látogat, de olyan is - mint Győrben Domonkos Szilveszter - aki mindennap, minden szünetben jelen van a folyosón, és bármikor elérhető.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrkapitányság korábban ifjúságvédelemmel foglalkozó - egyébként civil ruhás - őrnagyával szemben bevallása szerint időközben már feloldódtak a gyerekek, de elsőre furcsán, idegenkedve fogadták, hogy mit keres a szünetekben az ügyeletes tanár mellett egy rendőr is a folyosón. Azóta minden osztályba elment bemutatkozni, tartott pár bűnmegelőzési tárgyú előadást és lassanként megszokták a jelenlétét, sőt a múlt héten egy nap, amikor egy elfoglaltság miatt nem ment be az iskolába, állítása szerint utólag már kifejezetten hiányolták.

A kezdeti, bátortalan, "A bácsi tényleg rendőr?" - kérdések után Domonkos Szilveszter szerint ma már érdemi, saját életükkel kapcsolatos gondjaikkal, kérdéseikkel is meg merik keresni a fiatalok. Igaz, azért ez még nem gyakori: a rázósabb - például drogfogyasztással kapcsolatos - felvetések az őrnagy szerint még mindig nem nagyon jellemzőek, többnyire olyan amatőr vagy heccelésnek számító kérdésekkel fordulnak hozzá, mint hogy hol a fegyvere, vagy hány évet kapnának, ha ilyen vagy olyan bűncselekményt elkövetnének.