Oltják a rókákat az Alföldön

árvának tűnő fiatal állatok az erdőben, illusztráció, róka kölyök
Vágólapra másolva!
Csongrád és Bács-Kiskun megyékben elkezdték a rókák veszettség elleni oltását. Pontosabban az immunizálásukat, úgy, hogy olyan - csokihoz hasonlító - csalikat helyeznek ki, amelyeket a rókák ellenállhatatlanul finomnak tartanak. Befalják, és ezzel együtt megeszik a bennük elrejtett veszettség elleni vakcinát tartalmazó kapszulákat is.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a rókák őszi, veszettség elleni immunizálása Csongrád megyében és Kecskemét 50 kilométeres körzetében, a Bács-Kiskuni megyeszékhely körzetében ebzárlatot is elrendeltek, ilyen intézkedés lépett érvénybe Szolnok környékén is.

Arany-Tóth Attila, a Csongrád megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője közölte, a megyében a vakcinákat repülőgépről szórják ki, illetve kézzel helyezik ki az érintett területeken jövő csütörtökig.

A veszettség elleni szérumot tartalmazó csalikat főként a rókalyukak bejárataihoz, a folyó- és állóvizek mentén és az erdős területeken helyezik el. A készítményeknek a rókák nem tudnak ellenállni, így elfogyasztják az abban található, veszettség elleni vakcinát tartalmazó kapszulával együtt – közölte a hadnagy.

Forrás: Thinkstock

Az akcióra plakátokon is felhívják a figyelmet, kérve a lakosságot, hogy ne nyúljanak a csokoládéhoz hasonló rókacsalihoz.

Ugyancsak megkezdődött a rókák immunizálása egy Kecskemét melletti tanya 50 kilométeres körzetében. Erről azután döntöttek, hogy a tanyán kilőtt róka teteméből kimutatták a veszettség vírusát. Veszettnek bizonyult egy kiskunfélegyházi gazdaság udvarára tévedt róka is, amit kutyák öltek meg.

A történteket követően az illetékes főállatorvos három hónapra ebzárlatot rendelt el Kecskeméten és Kiskunfélegyházán, amely a hétvégén érvénybe lépett Jász-Nagykun-Szolnok megye egy részén is.

Pókász Endre, a szolnoki önkormányzat sajtószóvivője ennek kapcsán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az ebzárlat és legeltetési tilalom október 18-ig érvényes Tiszajenő, Tiszavárkony, Tiszavárkony-Szőlők, Tószeg, Vezseny, Besenyszög-Palotás, Zagyvarékas, Újszász, Szászberek és Szolnok közigazgatási területén.

Az ebzárlat szabályai alapján minden kutyát és macskát elzárva, a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek. A kutyákat csak pórázon és szájkosárral lehet sétáltatni, illetve az állatokat csak érvényes veszettség elleni oltással és a hatósági állatorvos engedélyével szabad kivinni a településről - közölte a sajtószóvivő.

A rókák immunizálására azért van szükség, mert ezek az állatok terjesztik leginkább a veszettség vírusát, és veszélyt jelentenek az állatok és az ember számára.