Olyan a segged, mint egy lányé

2013.10.08. 16:55

Erőszakos anális közösülés egy Asperger- és Tourette-szindrómában szenvedő beteggel, egy gondozott súlyos bántalmazása, a betegek zsarolása – ezekkel vádolták azokat az pszichiátrián dolgozó ápolókat, akinek ügyében kedden hozott jogerős ítéletet a Kecskeméti Törvényszék. Az egyik sértett már meghalt, a vádlottak pedig Németországban dolgoznak, de már nem sokáig, mert a fajtalankodással vádolt férfit 6 év 6 hónap fegyházra ítélték.

A Kecskeméti Törvényszék másodfokon, jogerősen ítéletet hirdetett a kiskunhalasi pszichiátrián történt visszaélések ügyében. 6 év 6 hónapi fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra súlyosbította annak az ápolónak az ítéletét, aki 2009 nyara és 2010 januárja között hatszor is fajtalankodott az egyik beteggel, akit az otthonban ápoltak.

A tárgyalásra egy védőügyvéd és újságírók mentek csak el, a vádlottak - összesen három egykori férfi ápoló - nem voltak ott, kiderült, hogy ketten közülük, akik szabadlábon védekezhettek, jelenleg Németországban dolgoznak. Köztük az a férfi is - az elsőrendű vádlott -, aki a legsúlyosabb, hat és fél éves fegyházbüntetést kapta. Ügyvédje újságíróknak azt mondta, hogy a szabályok szerint három hónap múlva kell börtönbe vonulnia a férfinak.

A kiskunhalasi pszichiátrián történt esetek ügyében 2010 elején indult nyomozás két ápolónő feljelentése nyomán, akik azt állították, hogy több ápoló rendszeresen veri az ott kezelteket, valamint különböző szexuális műsorok előadására veszik rá őket. Bár az eredeti feljelentés alapján nem tudtak vádat megfogalmazni az ügyészek, találtak olyan erőszakos eseteket, amelyek alapján mégis vádat emeltek.  A korábban nyilatkozó ügyészek szerint jegyzőkönyvek készültek a verésekről, a homoszexuális erőszakról, az intézet vezetője mégsem tett lépéseket, az ügyeket "szó szerint eltussolták". Egyikük a vádak szerint egyszer úgy megvert egy beteget, hogy mentőt kellett hívni hozzá.

Ez egyszer hittek a pszichiátriai betegnek

A másodfokú ítéletet kihirdető bíróság hosszan indokolta az ítéletet, amelyet az erőszakos közösüléssel összefüggően még súlyosbított is (első fokon ugyanis öt évet szabtak ki az ápolóra). Azt is elmondta, hogy miért fogadta el a sértett - vagyis a megerőszakolt pszichiátriai beteg - vallomását. Erre épült ugyanis főként az ügy, pontosabban a bizonyítási eljárás a tárgyalások során. (A beteg nem élhette meg a másodfokú tárgyalást, mert az eset után átszállították egy sümegi intézménybe, ahol öngyilkos lett.) 

A nemi bűncselekményeket eleve nagyon nehezen lehet bizonyítani, ebben az esetben még nehezebb dolga volt a hatóságnak, ugyanis az áldozat pszichiátriai beteg volt - mondta a bíró. Az Asperger-szindrómában és Tourette-szindrómában szenvedő ápolt az eljárás során aprólékos vallomást tett, míg a vádlott csak szimplán tagadta a vádat.

Az ápoló azt gondolhatta, hogy a betegnek úgysem fog hinni senkiForrás: MTI/Ujvári Sándor

A sértett apró részletekbe menően elmesélte, hogyan hajtották végre a bűncselekményt: beszámolt a helyszínről, hogyan kötözték le, mesélt a fájdalmáról, lelkiállapotáról és a fenyegetettség érzéséről, amit az ápoló magatartása miatt érezhetett. Nem egyszerűen elmondja a történeteket - hogy análisan közösült vele a vádlott -, hanem apró részletekkel színesítette az esetet, ami a bírói gyakorlatnak megfelelően erősíti a vallomás hitelességét - sorolta a bíró.

Szerinte ez, illetve a sértett mentális állapota is azt bizonyítja, hogy helytálló volt a vallomás. Az áldozatot hét szakértő is tüzetesen megvizsgálta, akik megállapították, hogy az aspergeres és tourette-es betegek nem képesek fantáziálásra, hazugságra, ezért elfogadták azt, hogy a sértett "megfelelő akaratnyilvánítási és tanúskodási képességgel" rendelkezett.

Az ápoló védője több ponton is megpróbálta kétségbe vonni a beteg beszámíthatóságát, de sikertelenül. A védelem szerint furcsa volt például az, hogy a sértett csak fél évvel az eset után szólt másoknak. A pszichiáterek véleménye szerint viszont az autisztikus, kényszeres betegek nem "a megszokott módon" reagálnak a dolgokra, a sérelmeiket nem azonnal, hanem később oldják fel, addig pedig magukba zárják.

A védelem szerint az is furcsa volt, hogy a sértett többeknek nevetve adta elő az erőszakos anális közösülésről szóló szörnyű történetet. A bíró szerint ugyanakkor a Tourette-szindrómás betegekben örömet okoz az obszcén szavak kimondása, ezért ez sem gyengíti a sértett vallomását. Ahogy az sem, hogy a beteg rendkívül magas intellektusú ember volt, aki valószínűleg így félre tudta vezetni a szakértőket.

Azt fogod kapni, amit egy lány

A bíró több olyan részletet is bizonyítéknak értékelt, amelyek közvetlenül nem kapcsolódtak az esethez. Például az egyik ápolónő vallomását, akit a fajtalankodásról kérdeztek. Ő egyszer hallotta, amint az elítélt ápoló azt mondja a betegnek: „Olyan a segged, mint egy lányé, és azt is fogod kapni, mint egy lány.” Míg egy szintén az intézetben dolgozó ápoló annak volt fültanúja, hogy a fürdőző ápoltaknak azt mondja a vádlott, hogy „haladjatok, mert mindjárt feláll a faszom”. A bíró szerint ezek is arra utalnak, hogy a vádlott nemcsak munkaköri kötelességből, hanem szexuális vonzalomból is foglalkozott az ápoltakkal. A vádlott szexuális szokásairól egy férfiismerős vallomását is felidézte a bíró: az egyik átszórakozott éjszaka után a vádlott felajánlotta neki, hogy 30 ezer forintért orálisan kielégíti.

Ágyában fekvő beteg a kiskunhalasi pszichiátriánForrás: MTI/Ujvári Sándor

"Egy embert azért visznek kórházba, mert bíznak az intézményben, abban, hogy jobb körülmények közé fog kerülni" - mondta a bíró, aki szerint az itt elkövetett visszaélések éppen ezért különösen súlyos bűncselekmények. A vádlott "alapjaiban rengette meg ezt a bizalmat", mondta, hozzátéve, hogy "fokozott mértékben esendő az, aki pszichiátriai betegségben szenved, és a vádlott okkal gondolhatta azt, hogy a sértettnek senki nem fog hinni".

Nem önvédelem, hanem erőszak

A másodrendű vádlott ítéletét, akit azzal vádoltak, hogy az egyik szintén kóros elmeállapotú beteget ütlegelte és rugdosta, viszont helybenhagyta a törvényszék, így ő két év felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta az estet. Őt azzal próbálta menteni a védelem, hogy jogos védelmi helyzetbe került, amikor az egyik beteg megtámadta. És azért rúgta meg a sértettet, mert számíthatott arra, hogy még többször megrúgja. A bíró szerint ugyanakkor több vallomásból is kiderült, hogy a vádlott a rátámadott ápoltat lelökte, aki eszméletlenül földre zuhant, mert beütötte a fejét. A vádlott ápoló ezután a papucsos lábával rugdosta a földön fekvő ápoltat, ezért az önvédelem nem igazán indokolható.

A harmadrendű vádlott felmentő ítéletét helyben hagyta a bíróság. Ellene az volt a vád, hogy élelmiszert és egyéb apróságokat zsarolt ki a pszichiátriai otthon lakóitól. Az ítélet szerint a vádlott kapott édességet, élelmiszert és apróbb ajándékokat az otthon lakóitól, de bizonyítható volt, hogy ő is vitt be élelmiszert az intézetbe, amit többször szétosztott.

Ezen az oldalon megtalálja korábbi cikkeinket a kiskunhalasi pszichiátrián történtekről.