Tömegkarambol az M1-esen

Vágólapra másolva!
Egy utánfutóról leesett a rakomány, nyolc autó összeütközött.
Vágólapra másolva!

Az úttestre zuhant a rakomány egy jármű utánfutójáról, ez okozott balesetet az M1-es autópálya országhatár felé vezető oldalán vasárnap este Győrnél – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A sztráda 123. kilométerénél szabadult el a rakomány, amelynek a vontató mögött haladó kisbusz nekiütközött. A kialakult forgalmi zavar következtében a baleset mögött mintegy száz méterre három, egy kilométerrel távolabb négy személygépkocsi ütközött össze. A balesetben senki nem sérült meg.

A helyszínelés idejére az autópálya érintett szakaszán egy sávot lezártak.