Vágólapra másolva!
A főügyészség szerint szervezett módon valótlan tartalmú területalapú támogatási kérelmeket nyújtottak be. A NAV nyomozói négy embert vettek őrizetbe, köztük a vidékfejlesztési hivatal egyik vezetőjét. 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást október 11-én.

2012-2013-ban az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által kezelt földalapú uniós támogatásokkal csalhattak, a kár több százmillió forint. A NAV nyomozói október 11-én őrizetbe vették az MVH egyik vezetőjét és három bűntársát. A főügyészség közleménye szerint "szervezett módon követtek el visszaéléseket oly módon, hogy az erre a célra szervezett gazdasági társaságok révén valótlan tartalmú területalapú támogatási kérelmeket nyújtottak be."

A Fővárosi Főügyészség mind a négy gyanúsított vonatkozásában indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta, ezért – azzal egyezően – a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel, a tegnapi napon valamennyi gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.

Az Origo a részletekért megkereste az MVH-t, ahol közölték, hogy az ügyben a Vidékfejlesztési Minisztérium hivatott tájékoztatást adni. A minisztérium megkeresésünkre azt válaszolta, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel további részletekkel nem szolgálhatnak, majd meghívtak minket Budai Gyula délutáni sajtótájékoztatójára. Budai Gyula a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy "aki ebben az ügyben bármiféle politikai szálakat keres, az nagyon rossz úton jár", de a hivatal őrizetbe vett munkatársairól nem árult el semmit.