Blikk: Az MSZP rendelhette meg a bajai videót

Vágólapra másolva!
A felvétel egyik készítője szerint a szavazatvásárlást bemutató videó oktatófilmnek készült, és nem tudta, hogy nyilvánosságra fogják hozni.
Vágólapra másolva!

A Blikk úgy tudja, hogy a rendőrségen indult nyomozás során a felvétel egyik készítője, K. G. bevallotta, hogy az MSZP megrendelésére készült a videó. A férfi - aki egyébként solti roma kisebbségi önkormányzati képviselő - szerint azonban nem tudták, hogy nyilvánosságra szánják, a megrendelés ugyanis arról szól, hogy oktatófilmet forgatnak arról, hogyan vásárol szavazatokat a Fidesz.

A Blikk szerint a K. G. és két társai a két bajai időközi választás között az MSZP budapesti székházba jártak be egyeztetni a párt sporttagozatának egyik tagjával. Török Zsolt, a szocialisták szóvivője szerint "ez teljes badarság, ráadásul, aki mindezt kitalálta, annak nincs sok logikai érzéke" - mondta a lapnak.

Az MSZP a leghatározottabban cáfolja, hogy köze lenne a hvg.hu-n pénteken megjelent, a bajai választással összefüggő videóhoz - jelentette ki Török Zsolt. Azt mondta, hamis vád miatt büntetőfeljelentést tesznek az ellen a magánszemély vagy médium ellen, amely azt állítja, hogy az MSZP-nek köze lenne a videóhoz.

Vasárnap az M1 híradója névtelen rendőrségi forrásra hivatkozva számolt be róla, hogy hamisítvány a felvétel, amelyen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, s további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és a családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármester küldte.

A Hír TV vasárnap megszólaltatta G. Róbertet, aki csak 300 ezer forintért lett volna hajlandó beszélni a felvétel készülésének körülményeiről. Annyit viszont ő is elárult, hogy megrendezett volt a felvétel, bár arra a kérdésre, hogy észrevette-e, hogy rögzítik a beszélgetést, elsőre nemmel felelt, másodszor pedig azt mondta rá, hogy nem nyilatkozik.