Vágólapra másolva!
A bajai választási csalásról szóló videó állítólagos készítője, Kőrös Gusztáv Tibor hétfőn lemondott a Demokratikus Koalícióban töltött posztjáról. A solti kisebbségi önkormányzat elnöke a párt Bács-Kiskun megyei szervezetében dolgozott. A DK szóvivője szerint Gyurcsány utasítására adta vissza megbízatását.
Vágólapra másolva!

Hétfőn bejelentette kilépési szándékát a Demokratikus Koalícióból Kőrös Gusztáv Tibor - tudta meg az Origo. A bajai választási csalásról készült videó állítólagos készítője a párt Bács-Kiskun megyei 3-as számú választókerületének volt a tagja, hétfőn azonban jelezte az országos elnökségnek, hogy benyújtja a lemondását. Korábban elnökségi tag is volt, ezt a megbízatását - egyéb elfoglaltságai miatt - még a nyáron visszaadta. Úgy tudjuk, feladata a választókerületben élő romák toborzása volt. Kilépési szándékát nem indokolta.

Hétfő kora délután a Demokratikus Koalíció közleményt adott ki. Ebben azt írják, hogy pártnak a videóhoz semmi köze nincs. "Mára kiderült azonban, hogy a párt egy tagja az ügybe belekeveredett, szerepe viszont még tisztázatlan. Az illető a pártban már régóta nem visel tisztséget, ma már a pártnak sem tagja".

A Demokratikus Koalíció szerint ebben az ügyben tisztességtelen játék folyik: valakik bűncselekményt követtek el, illetve bűncselekmény elkövetésével vádoltak meg másokat. A párt elfogulatlan vizsgálatot követel annak kiderítésére, mi történt, ki ezért a felelős és kinek állt mindez érdekében. Később egy sajtótájékoztatón Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt mondta: Kőrösnek személyesen Gyurcsány Ferenc utasítására kellett távoznia a pártból. "Egy ember megtévedt, egy párttag a nyolcezer valahányszázból, azonnal eltávolítottuk a párt tagjai közül" - fogalmazott a szóvivő. Elmondta, Gyurcsány Ferenc arra utasította Varju László pártigazgatót, hogy vegye fel a kapcsolatot a férfival és szólítsa fel a DK-ból való távozásra.

Gréczy Zsolt arról is beszélt, hogy nem tudják, milyen szerepe volt a videó elkészítésében a most távozott párttagnak. Hogy a férfi elismerte-e Varjú Lászlónak, bűncselekményt követett el, azt mondta, "nem volt ilyen tartalma a beszélgetésnek, személyesen adta át a lemondó nyilatkozatát, majd elváltak az útjaik".

A Blikk vasárnap azt írta, hogy a rendőrségen indult nyomozás során a felvétel egyik készítője, Kőrös Gusztáv Tibor bevallotta, hogy az MSZP megrendelésére készült a videó. A férfi - aki solti roma kisebbségi önkormányzati képviselő - szerint azonban nem tudták, hogy nyilvánosságra szánják, a megrendelés ugyanis arról szólt, hogy oktatófilmet forgatnak arról, hogyan vásárol szavazatokat a Fidesz.

Az állítólagos bajai választási csalásról szóló videót először a hvg.hu közölte. Ezen az látszik, hogy egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt meg tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is a Fideszre szavaznak a bajai időközi választáson. A köztévé vasárnapi híradójában névtelen rendőrségi forrásokra hivatkozva azt mondták, hogy manipulált a hvg.hu által közzétett felvétel, ezt azonban a rendőrség eddig nem erősítette meg. A Bács-Kiskun megyei rendőrség hétfőn délelőtt tart sajtótájékoztatót az ügyről.