Kocsmában tanították az ellenőröket indulatkezelésre

Vágólapra másolva!
A BKK szerint a Trafó nevű fővárosi intézményben, a Blikk szerint viszont az ahhoz közeli Élesztő sörözőben tartottak tréninget ellenőröknek. A 26 legproblémásabb dolgozónak azt tanították, hogyan kezeljék a konfliktusaikat.
Vágólapra másolva!

Egy IX. kerületi sörözőben szerveztek kétnapos indulatkezelő tréninget a problémás ellenőröknek - írta a Blikk. A BKK tréningje félmillió forintba került.

A lap szerint azt a 26 munkatársat küldték el csoportos foglalkozásra, akikre a legtöbbet panaszkodtak az utasok. A tréningen szakpszichológus segítette a dolgozókat az indulatok kezelésében és a hétköznapi konfliktusok megoldásában.

Az egyik játékban egy folyamatosan mellébeszélő potyautast kellett alakítania az egyik ellenőrnek, miközben kollégájának az volt a feladata, hogy ne engedje elterelni a szót a bliccelésről. A gyakorlati feladaton kívül tesztet is írattak az ellenőrökkel.

A BKK szerint azért tréningeztetik évente többször is a kollégákat, mert dolgozóik hamar kiéghetnek, illetve meg kell tanulniuk a helyes ügyfélkezelés technikákat.

A Blikk rákérdezett, hogy miért egy kocsma volt a legalkalmasabb helyszín a tréningre. A BKK azt válaszolta, hogy az oktatás tartalma és jellege miatt mindenképpen külső helyszínt kellett igénybe venni, hogy a munkavállalók kiszakadjanak a napi rutinjukból. A BKK azt írta, a Trafó Kortárs Művészetek Házában rendezték meg az eseményt, amely semmiképp se minősíthető a hely sörözőnek. A helyszín fővárosi intézmény, annak különtermében volt a tréning. A Blikk szerint azonban valójában nem ott, hanem a Trafó melletti Élesztő söröző volt a tényleges helyszín, amelyet az otthagyott tesztlapok is elárulnak.