Csak az anyákon találták meg a gyilkos baktériumot

Vágólapra másolva!
A véletlenek szerencsétlen összejátszásából alakult ki a miskolci koraszülöttosztályon a nyolc csecsemő halálával járó fertőzés augusztusban. Kint a negyven fokban könnyen elszaporodhatott az édesanyákban a Klebsiella nevű, felnőttre ártalmatlan baktérium, ezt adták át a csecsemőknek. Kórházi dolgozón vagy eszközön nem mutatták ki a kórokozót, értesült az Origo.
Vágólapra másolva!

"A száj elé húzott orvosi maszk semmit nem ér ez ellen. Ráadásul hiába az alapos kézmosás, ha utána az édesanya ösztönösen megvakarja az orrát, miközben a gyerekkel foglalkozik." Egy nagyváros koraszülött-intenzívosztályának vezető beosztású orvosa szerint nagyon nehéz tökéletesen védekezni a Klebsiella nevű baktérium ellen. Az orvos mindezt az augusztusi miskolci ügy tegnapi lezárásának kapcsán mondta az Origónak.

A Klebsiella egy bélbaktérium, normál körülmények között a gyomorban előfordul, akár el is szaporodhat, de ott nem okoz betegséget. Máshová kerülve viszont veszélyes lehet, a húgyutakban például húgyúti fertőzéssel járhat, a hüvelyen keresztül a méhbe jutva méhen belüli fertőzést okoz. A gyenge immunrendszerű koraszülötteknél pedig végzetes is lehet, ha találkoznak a Klebsiellával, magyarázta az orvos.

"A rossz higiénés viszonyok között élőknél gyakrabban előfordulhatnak fertőzéses esetek, de ez nem kizárólagos, még a legjobb körülmények között lakóknál is viszonylag gyakori lehet. Rásegíthet viszont a felnőttek közötti terjedésére a hőség, vagy ha mondjuk egy fertőzött vízben fürdenek", mondta.

Információink szerint a miskolci ügyben lezajlott vizsgálat végeredménye szerint a halálosnak bizonyuló baktériumot szerencsétlen módon az édesanyák vitték be a kórházba az augusztusi melegben, nyilvánvalóan tudtukon kívül. Csak rajtuk és a csecsemőkön mutatták ugyanis ki ezeket. Kórházi dolgozókon vagy eszközökön nem volt Klebsiella, más baktérium, vírus szerepét és előfordulását pedig teljesen kizárták a vizsgálatok során.

Egy lapunknak nyilatkozó szakorvos szerint a koraszülöttosztályokon fontos, és sokszor nem könnyű feladat a helyes fertőtlenítős kézmosásra megtanítani az édesanyákat. Ennek csak az egyik trükkje, hogy könyékig kell bemosakodni, ennél jóval kevésbé közismert például, hogy a fertőtlenítő csak fél perc után fejti ki a hatását, addig nem szabad hozzáérni semmihez.

Úgy tudjuk, a miskolci kórházban antibiotikummal kezdték el a kezelést. Nyolc gyerek életét már nem tudták megmenteni, amiben az is szerepet játszhat, hogy a Klebsiellának létezik egy úgynevezett multirezisztens, azaz több antibiotikumnak is ellenálló változata. "A nyolc haláleset tényleg kiugróan sok. A szerencsétlen véletlenek összjátéka, hogy így alakult" - kommentálta egy, a vizsgálatokra rálátó szakember az Origónak az ügyet.

A nyolc halál olyannyira soknak számít, hogy bár Klebsiella-fertőzés szinte minden évben akad a koraszülött-intenzíveken, ritkán van egy-kettőnél több áldozata. Az Országos Epidemiológiai Központtól hiába kértünk nyilatkozatot, de a honlapjukon elérhető legfrissebb, 2011-es évre vonatkozó összefoglaló szerint Klebsiella-járványt abban az évben hármat jelentettek.

Ebből kettő volt úgynevett véráram-fertőzés, az egyik az antibiotikumnak ellenálló, másik az egyszerű típusból. Összesen hét embert kezeltek ezzel, és egyvalaki halt bele, igaz, ezekben az adatokban egy sebészeti osztály statisztikája is benne van. Úgynevezett specifikus enterális fertőzésből is egy olyan járvány volt egy koraszülöttosztályon, amelynél a statisztikai osztályozás szerint Klebsiella is lehetett a bűnös. Itt öt csecsemőt kezeltek, nem volt halálos áldozat.

2010-ben két súlyosabb fertőzés is volt a koraszülött-intenzíveken. Az egyik egy multirezisztens, a másik egy hagyományos baktériumtól, mindkettőben két csecsemő halt meg. 2008-ban egy, a Péterfy Sándor utcai kórházban történt járványról adtunk hírt. Az 13 gyereket betegített meg, egyikük belehalt. Arról is kiderült, hogy Klebsiella okozta.