Gyurcsány: Ha kell, felszántom az országot

Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az ellenzéknek egyetlen közös jelöltre van szüksége, és ha ő lenne az ellenzéki együttműködés akadálya, akkor lemondana a közös cél érdekében.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki tüntetésen hangos éljenzés és taps fogadta Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét. "Ha így folytatjuk, jövőre veszteni fogunk" - kezdte a beszédét, majd közölte, hogy ő ismeri Orbán Viktort, mert kétszer részt vett a legyőzésében. Ahhoz, hogy legyőzzük Orbánt, először is le kell győzni önmagunkat - mondja. Szerinte a választók nemcsak azt mondják, hogy Orbán takarodj, hanem azt is, hogy hogyan kell legyőzni: összefogással. Gyurcsány azt mondta, Orbán legyőzéséhez közös programra és közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre lenne szükség.

Az ellenzéknek egyetlen közös jelöltre van szüksége, nem kettőre, nem háromra, hanem egyre! - mondta a tőle megszokottan heves beszédében Gyurcsány Ferenc, aki azt mondta, hogy ha ő lenne az ellenzéki együttműködés akadálya, akkor ő bizony lemondana a közös cél érdekében. "Ha kell, felszántom az országot, keresztbe" - mondta Gyurcsány, aki azt mondja, ő nem magáért aggódik, mert biztos benne, hogy ő ott lesz a parlamentben jövőre is. "Én, sokak bánatára, politikus maradok, és sikerre vezetem a pártomat" - mondta.

Gyurcsány Ferenc beszéde alatt egy megafont szorongató ősz hajú férfi beleordította a tömegbe, hogy "Ne hazudj, te szemét!" Többen visszaszóltak neki: "Menj a Hősök terére, öcskös!"