A kormány újraírná a történelmet

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A kormány új intézetet hoz létre Veritas Történetkutató Intézet néven – derült ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből. A felállításról szóló indoklásban az áll, hogy „a nemzeti összetartozás erősítése érdekében a magyar közjogi hagyományok méltó módon történő bemutatása, valamint az elmúlt másfél évszázad sorsfordító politikai és társadalmi eseményeinek hiteles, torzításmentes, a mai kor elvárásainak megfelelő, multidiszciplináris szemléletű, kutató, elemző, ismeretterjesztő igényű, és a nemzettudatot erősítő céllal történő feldolgozása, továbbá a közösségi emlékezet és a reális, jól megalapozott nemzeti történelmi tudat kialakulásának támogatása” miatt van szükség egy új intézetre.

Az intézet 2014. januári felállításáért és működéséért a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János felel, az öt éves mandátummal rendelkező igazgatót pályáztatás után ő nevezi ki. Az intézet feladatai között van többek között, hogy bemutassa „a nemzetközileg is egyedülálló, több évszázados magyar országgyűlési hagyomány továbbélését az elmúlt másfél évszázadban," vagy hogy állítson össze „tudományos igénnyel történelmi arcképcsarnokot az intézet céljaival összhangban”, illetve, hogy szakpolitikai elemzéseket készítsen és publikáljon „az elmúlt másfél évszázad sikeres, modellértékű, kormányzati erőfeszítéseiről”.

Az intézet működéséhez szükséges források előteremtéséhez Orbán Viktor utasította a nemzetgazdasági minisztert, hogy keressen pénzt rá a 2014-es költségvetésben.