Vasárnaptól a hajléktalanok is kérhetnek lakást az államtól

Vágólapra másolva!
Egy módosított kormányrendelet szerint vasárnaptól bármilyen rászoruló kérhet lakást a bedőlt hitelesek ingatlanjait kezelő Nemzeti Eszközkezelőtől. Hajléktalanok és túlzsúfolt lakásban élők is próbálkozhatnak, de a bérelhető lakások között komfort nélküliek is vannak.
Vágólapra másolva!

A jövőben bárki kérvényezhet szociális bérlakást, aki szociálisan rászorul vagy hajléktalan, esetleg túlzsúfolt lakásban él – írja a hvg.hu. A kormány ugyanis módosította a bedőlt hitelesek ingatlanjait felvásárló Nemzeti Eszközkezelő Zrt. működéséről szóló kormányrendeletet. A vasárnap hatályba lépő rendelet részletesen előírja, mit kezdjen az állami ingatlankezelő társaság az adósok megüresedő lakásaival. Ezeknek az ingatlanoknak a listáját minden hónapban tizenötödikéig közzé fogják tenni a NET Zrt. honlapján, valamint annak az önkormányzatnak a hirdetőtábláján, melynek területén az ingatlan található.

A tartalék ingatlanokra kérvényt nyújthatnak be azok a bedőlt hitelesek, akiknek lakását felvásárolta a banktól a NET Zrt, ha nincs bérleti díjtartozásuk, illetve közmű- és közös költség tartozásuk. Újdonság azonban, hogy a jövőben a szociálisan rászorulók is kérvényezhetnek ilyen ingatlant. Vagyis a hvg.hu szerint bárki, aki hajléktalan, túlzsúfolt lakásban él, vagy gyermeket nevel és családi pótlékot, valamint szociális segélyt kap (hivatalos megnevezéssel: aktív korúak ellátására jogosult), illetve lakásfenntartási támogatásban, ápolási díjban részesül, esetleg közfoglalkoztatott, nyugdíjas, vagy megváltozott munkaképességű.

Az egyik melléklet aszerint csoportosítja az igényelhető ingatlanokat, hogy összkomfortosak, komfortosak, félkomfortosak vagy komfort nélküliek. Eszerint a kiutalható szociális bérlakások között lesznek olyanok, amelyekben például nem lesz fürdőszoba, sem WC, és legfeljebb vízcsappal lesznek ellátva, a villany, a melegvíz, és a szennyvízelvezetés pedig ugyancsak nem megoldott.

A komfort nélküli ingatlanokra a kormány négyzetméterenként 61-125 forintos bérleti díjakat szab; a szociális bérlakás a fővárosban és a megyeszékhelyeken lesz a legdrágább, a városokban kevesebbe fog kerülni, és a községekben lesz a legolcsóbb. Egy komfort nélküli 30 négyzetméteres lakásért 2-4 ezer forintot kell majd fizetni havonta attól függően, milyen településen található. Egy 30 négyzetméteres összkomfortos lakás bérleti díja sem lesz sokkal több, a kormányrendelet szerint 2-5 ezer forint lehet majd havonta.

Az eszközkezelő bérlőinek sem kell sokkal többet fizetniük azért, hogy a lakásukban maradhassanak. A forgalmi érték alapján kiszámított bérleti díj átlagosan 8-9 ezer forint lehet havonta egy átlagos eszközkezelős lakásban, az ócsai programban felépült házak bérleti díja pedig 16 800 és 21 100 forint között alakul, aszerint, hogy mekkora a lakás.