Nyitott csomagtartóval ingyenes a parkolás

Vágólapra másolva!
Különös módon trükköznek a parkoló autósok, hogy ne fizessenek a parkolásért. Egy jogszabályban talált kiskaput kihasználva ingyen állhatnak a kocsik a fizetőövezetekben is, mindössze annyit kell tenni a sofőrnek, hogy felnyitja az autó csomagtartóját - írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

Egy parkolóőr a Blikknek megerősítette, hogy ha nyitott csomagtartót látnak, nem lehet eldönteni, hogy éppen pakolnak-e. A rakodás nem minősül parkolásnak, így ezeket az autósokat nem büntetik meg, ha nincs parkolójegyük. Szerintük egyre több autós alkalmazza ezt.

A Blikk riporterei ki is próbálták ezt, a körút közelében egy forgalmas helyen nyitva hagyták a csomagtartót. A teszt két óráig tartott, nem kaptak büntetést, bár több parkolóőr is elment a kocsi mellett.

Az Emberibb Parkolásért Egyesület főtitkára, Murányi József elmondta, a jogszabály szerint a rakodás nem minősül várakozásnak, így parkolási díjat sem kell fizetni érte. A rakodás addig nem minősül várakozásnak, amíg az folyamatosan tart. A rakodás időtartamáról nem rendelkezik a fővárosi közgyűlés önkormányzati rendelete.

Hozzátette, ha megbüntetik a felnyitott csomagtartóval parkoló autókat és az ügy bíróságra kerül, a parkolási társaság nem tudja bebizonyítani, hogy az adott gépjárművel blicceltek, és nem pedig pakolt a tulajdonos.

Az üggyel kapcsolatban megkérdezték a Budapesti Közlekedési Központot is, van-e valamilyen eszköze a hatóságoknak, hogy fellépjenek a trükköző autósokkal szemben, de eddig nem kaptak választ.

Mégsincs kiskapu?

A Cink.hu jogi szakértője szerint meg lehet büntetni azokat az autósokat akik így trükköznek, és egyáltalán nem mentesülhetnek a parkolási díj alól nyitott csomagtartóval. A Cink.hu szerint a fővárosi rendeletben valóban nincs olyan rendelkezés, ami a rakodást szabályozná a személygépkocsik esetében, de ez nem jelenti azt, hogy nyitott csomagtartóval történő megálláskor/várakozáskor ne kellene díjat fizetni.

A fővárosi rendelet szerint a közúti várakozóhelyeken a tehergépkocsik valóban várakozhatnak díj fizetése nélkül, azonban csak maximum 20 percig, és a rendeletben leírt jelzőtárcsával (ára: 1600 forint+áfa) ezt jelezni kell, de ez csak a tehergépkocsik részére lehetséges. Ha valaki az autójának a csomagtartóját nyitva hagyja, és elmegy a járműtől, akkor az még nem fog rakodásnak minősülni, mert a KRESZ-ben foglaltak szerint a rakodás nem folyamatos, így az ilyen jellegű megállás már várakozásnak fog minősülni, így díjköteles - írta a lap.