Budapesten is rengetegen vonultak az autonóm Székelyföldért

Vágólapra másolva!
Több ezren vettek részt Budapesten a székelyek nagy menetelését támogató szimpátiatüntetésen. A tüntetők a Hősök terétől résztvevői a román nagykövetséghez vonultak, ahol meghallgatták a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, beszédek hangzottak el, és útközben népdalokat is énekeltek.
Vágólapra másolva!

Tizenegy óra után néhány perccel a Hősök teréről elindult az a szimpátiamenet, amelyet a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság kezdeményezett a Székelyek nagy menetelésének, a székelyföldi autonómia támogatásának kivívására.

Résztvevők gyülekeznek Budapesten a Hősök terén Forrás: MTI/Illyés Tibor

A menet elején egy "Területi autonómiát Székelyföldnek" feliratú molinót vittek, amelyet mások mellett Bayer Zsolt újságíró és Csizmadia László, a CÖF egyik alapítója tart kifeszítve. A menetet, amely a Dózsa György út jobb oldalán indult el a román követség irányába, egy nemzeti színű és székely zászlókkal feldíszített, régi Csepel teherautó vezet fel. A plató oldalán lévő molinón az olvasható: "Magyarok! Veszélyben a székelyek!"

Amikor a tömeg eleje elérte a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződését, a menet vége akkor hagyta el a Hősök terét. Csizmadia László az MTI érdeklődésére tízezres nagyságrendűre becsülte a résztvevők számát.

A résztvevők elindulnak a Hősök teréről a Dózsa György úton a budapesti román nagykövetséghez Forrás: MTI/Illyés Tibor

A magyar fővárosban szervezett békés demonstrációt egy időben tartották a székelyföldivel, ahol a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére a két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal tiltakoznak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, egyúttal Székelyföld területi autonómiáját követelve. Az SZNT, akárcsak a többi romániai magyar politikai szervezet, nem ért egyet azzal, hogy a bukaresti kormány egy román többségű közigazgatási régióba akarja besorolni a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyéket.

A szimpátiatüntetés résztvevői kihangosítva hallgatták meg a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, amelyet Izsák Balázs, a tanács elnöke olvasott fel Székelyföldön. A menetelés rádióadása által közvetített üzenetében Izsák Balázs azt mondta, a Székely Nemzeti Tanács megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székely autonómia ügyét.

A békés szimpátiatüntetésen résztvevők a kordonokkal elzárt román nagykövetségtől a Cházár András utca kereszteződéséig töltötték meg a Thököly utat. Az egybegyűltek azt követően, hogy a Hősök teréről megérkeztek a külképviselet épülete elé, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, illetve, a "Székelyföld nem Románia", "Vesszen Trianon!" és az "Autonómiát, Székelyföldnek autonómiát!" rigmusokat skandálták.

A nagykövetségig vezető úton a menetelők Kossuth nótákat és népdalokat énekeltek. Az MTI tudósítói azt látták, hogy amikor bejátszották a nagy menetelés által érintett székelyföldi települések templomainak harangszavát, többen meghatottságukban elsírták magukat. A demonstráció során az MTI tudósítói semmilyen atrocitást nem tapasztaltak.