Az MSZP-től kapta a bajai videót a Hvg.hu

Vágólapra másolva!
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a Hvg.hu-t, hogy rágalmazás gyanúja miatt büntető eljárást folytat ismeretlen tettes ellen a bajai videó ügyében. A lap ezért a nyilvánosság előtt is elárulta, hogy jutott a felvételhez: Déri Balázstól, az MSZP kommunikációs igazgatójától vette át a volt főszerkesztő. Pedig a szocialisták végig azt állították, hogy ők rögtön a rendőrségre vitték. Déri Balázs távozik a posztjáról.
Vágólapra másolva!

A Hvg.hu szerdán elárulta a rendőrségnek és nyilvánosságra is hozta, hogy jutott a nagy botrányt kiváltó - mint később kiderült, manipulált - bajai videófelvételhez. A HVG kiadó azt írta, hogy az azóta távozott főszerkesztő, Gavra Gábor "egy telefonos megkeresést követően Déri Balázstól, az MSZP frakció kommunikációs igazgatójától vett át október 17-én egy adathordozót. Az ezen lévő videó került fel a Hvg.hu oldalára. Nem volt tudomása arról, hogy a felvétel manipuláció eredménye, annak eredetiségét azonban nem ellenőrizte".

Azért döntött a forrás felfedése mellett a kiadó, mert a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közölte a lappal, hogy rágalmazás vétségének gyanúja miatt büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen a bajai videó ügyében. A főkapitányság bűnügyi osztálya egyben tájékoztatást is kért arról, hogyan, mikor, milyen módon és ki által került a felvétel a szerkesztőség birtokába.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője még kedden is azt mondta az ATV-ben, hogy nem ők adták a felvételt a Hvg.hu-nak, ők rögtön a rendőrségre vitték, amint hozzájuk került. Mesterházy Attila pártelnök korábban szintén úgy nyilatkozott, hogy mivel nem tudtk eldönteni, hogy milyen felvételről van szó, és mennyi a valóságalapja, ezért rögtön a rendőrséghez fordultak.

Déri Balázs távozik a posztjáról

Az MSZP kommunikációs igazgatója a Hvg.hu közleménye után néhány órával reagált az állításra. "2013. október 17-én én adtam át a Hvg.hu munkatársainak a videófelvételt, melyről senkit nem tájékoztattam, hiszen úgy gondoltam, hogy az oknyomozó újságírás kimondatlan szabályai alapján ez rám és az újságírókra tartozik. A találkozókor nem tudtam, hogy manipulált felvételről van szó, és a videóval kapcsolatban egyéb információim sem voltak". Déri azzal zárja a közleményt, hogy szerdán ezért felajánlotta a lemondását a párt elnökének, amelyet Mesterházy Attila el is fogadott.