Hosszabb nyitvatartással készülnek a temetők az ünnepre

Vágólapra másolva!
Meghosszabbított nyitvatartással várják a temetők az emlékezőket halottak napján. Csütörtöktől vasárnapig reggel héttől este nyolcig lesznek nyitva, van, ahol ingyenes mikrobusz is jár majd. A BKK sűríti az érintett járatokat is.
Vágólapra másolva!

A szokásosnál hosszabban, 7 órától 20 óráig tartanak nyitva a budapesti temetők csütörtöktől vasárnapig mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából. Jövő hétfőn visszaáll a szokásos rend, 7.30-tól 17 óráig tartanak nyitva a sírkertek - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. az MTI-vel. Az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben csütörtöktől vasárnapig ingyenesen igénybe vehető, 8 és 17 óra között közlekedő mikrobuszok segítik a közlekedést.

Az ünnepek gépjárművekkel tilos lesz a behajtás a temetőkbe, kivéve az Új köztemetőt és a Fiumei úti sírkertet. Az Új köztemetőben díjmentes is lesz a gépkocsibehajtás az ünnep idején. Ha a gyalogosforgalom sűrűsége megengedi, a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatókat szállító gépjárműveket időkorlátozás nélkül beengedik a temetőkbe.

"Nagyon idős, járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező" embert szállító gépkocsit is beengedhetnek 7 és 12 óra között, a gyalogosforgalom függvényében. A mozgáskorlátozott és nehezen mozgó látogatókat is arra kéri a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., hogy ezeken a napokon lehetőség szerint 7 és 12 óra között keressék fel a temetőket. Ez alól kivételt képez az Angeli úti és a Tamás utcai temető.

Több rendőr

Megerősítik a rendészeti szolgáltatást, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. Pénteken és szombaton mentőautók is készenlétben állnak az Új köztemetőben.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője hétfőin arra kérte az autósokat, hogy a temetők, különösen a nagyobb sírkertek környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre figyeljenek oda, hiszen nem biztos, hogy a korábban megszokott útvonalakon tudnak majd közlekedni. A nagyobb temetők környékén külön parkolóhelyeket jelöltek ki.

Az ORFK arra is figyelmeztetett, hogy parkolás után mindenki zárja be az autóját, az utastérből pedig minden csomagot rakjanak el a csomagtartóba, sőt ha kell, vigyék magukkal. A temetőkben a kézitáskákat, hátizsákokat is őrizni kell, nem szabad a csomagokat a sírokon hagyni. Ha problémát észlelnek, akkor keressék a rendőröket, polgárőröket. A rendőrség a sírkertekbe a forgalmasabb időszakokra állandó jelenlétet, illetve visszatérő ellenőrzéseket szervezett, és ha szükséges, a rendőrök segítik a gyalogosok és járművezetők közlekedését.

Több busz, sűrűbben járó villamosok

Az ünnepi hosszú hétvégén egyes buszok, villamosok sűrűbben járnak a temetői vonalakon, emellett több rendkívüli járatot is indítanak. Az Új köztemetőbe a 68A, a Budafoki temetőbe az 58A, a Csepeli temetőbe pedig a 38B rendkívüli autóbuszjáratokkal is el lehet majd jutni. A BKK a gyalogosoknak a várhatóan megnövekvő gépjárműforgalom miatt a villamosok igénybevételét javasolta.

Pénteken lesz mindenszentek, szombaton pedig halottak napja. Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ünnep Magyarországon 2000-ben, ötven év elteltével lett ismét munkaszüneti nap. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává, ezekben a napokban gyertyát, mécsest gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére.