Elülnének a vak komondoros Balogh mellől a fideszesek

Vágólapra másolva!
Nem szívesen ülnek fideszes társai Balogh József mellett, aki hétfőn bevallotta, hogy korábbi állításával szemben, valóban ő verte el feleségét még áprilisban. A parlament Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának fideszes tagja szerint Baloghot azért megilleti az ártatlanság vélelme, mert még vissza is vonhatja a vallomását.
Vágólapra másolva!

Balogh József hétfőn beismerő vallomást tett, de független képviselőként továbbra is a parlament tagja. Képviselőtársai szerint megengedhetetlen Balogh tette, a párt az ügyészség döntésére vár.

Balogh hétfőn beismerte, hogy április 28-án brutálisan megverte a barátnőjét, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett: többek között darabos orrcsonttörést, többszörös járomcsonttörést. A fideszes országgyűlési képviselő akkor azt mondta, hogy nem ő bántotta a nőt, hanem csak átesett egy vak komondoron.

„Nyilvánvalóan ki kellett találnia valamit, egy ilyen tett komoly lelki terhet is jelent” – mondta Iván László fideszes képviselő, a parlamenti Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság tagja. Iván szerint a közvélemény félrevezetése komoly presztízsrombolást jelent. Viszont a képviselők között tavasszal, a történtek idején kevés szó esett arról, hogy valóban elhitték-e Balogh komondoros történetét.

Iván szerint a beismerő tanúvallomástól függetlenül az ártatlanság vélelmét kell alkalmazni a bíróság végső ítéletéig. Szerinte a pártnak, a parlamentnek addig nincs további feladata az ügyben. A Fidesz hivatalos álláspontja is ezt a várakozó állapotot tükrözi: „Az, ami tegnap kiderült az ügyről, morálisan és jogilag is megengedhetetlen. Balogh József már nem tagja a Fidesz-frakciónak, sőt a mentelmi jogát is felfüggesztettük, annak érdekében, hogy kiderülhessen az igazság, az ügy jelenleg az ügyészségnél van, úgyhogy várjuk a döntésüket.”

Balogh József bár nem tagja már a Fidesz-frakciónak, párttagsága még fennáll. Mandátumáról nem mondott le, független képviselőként továbbra is a parlament tagja, illetve Fülöpháza polgármestere. Hétfőn a Demokratikus Koalíció női tagjai transzparensekkel és magukra festett monoklival tiltakoztak az ellen, hogy Balogh József még mindig képviselő. Az Együtt-PM frakció tagjai „Balogh Józsefnek nincs helye a Parlamentben” néven indítottak facebook-oldalt, amelyet eddig 1570 ember kedvelt.

„Nem szívesen vagyok olyan emberek környezetében, akik ilyen brutálisan viselkednek, kezet emelnek egy nőre” – mondta Zombor Gábor fideszes képviselő, Kecskemét polgármestere. Zombor szerint a parlament tekintélye, morális tartása sem engedheti meg, hogy ilyen ember üljön a képviselők között. „Egy párt tagjait a közös értékek képviselete köti össze. Egyetlen politikai párt sem engedheti meg magának, hogy képviselője így viselkedjen. Ilyen embernek nincs helye a Fideszben” – mondta.

Iván László szerint a parlamentnek erkölcsileg példát kell mutatni, a képviselőknek – párttól függetlenül – feddhetetlennek kell lenniük. „Egy képviselő a magánéletében sem követhet brutalitást, törvénytelenséget. Ha Balogh József történetéből bármi igaz, az elfogadhatatlan”- mondta.

Szerettük volna elérni Balogh Józsefet is, hogy megkérdezzük a jövőbeli politikai terveiről, de ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.