Két gyanúsat szúrtak ki a tengernyi gyerekmentő között

A Daganatos.hu Alapítvány weboldalának részletéről készített fénykép, 1%, adó egy százaléka
Vágólapra másolva!
Rengeteg gyerekmentő alapítványt átvilágítottak a kormányzati ellenőrök, és kettőnél azt találták, hogy durván szórták az adózóktól kapott pénzt. Két alapítványt, a Daganatos.hu-t és a Gyermekmentő Támogató Alapítványt biztosan vizsgálták, bár az egyik szóvivője szerint nem egyértelmű, hogy náluk merült-e fel a Kehi által emlegetett visszaélések gyanúja. Az biztos, hogy a két alapítványnak sok köze van egymáshoz, és versenytársaiknál is kihúzták már korábban a gyufát.
Vágólapra másolva!

Luxuslakás, autóvásárlás, túlárazott, barátoknak leosztott eszközbeszerzések - többek között ilyen visszaéléseket fedezett fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) két, egymáshoz több szálon kapcsolódó magyar alapítványnál, és feljelentést is tett ellenük. A vizsgálatok szerint bár az egyik szervezet hirdetett tevékenysége a gyermekmentés, egyetlen mentőautót sem találtak náluk. Bár a Kehi nem nevezte meg a két alapítványt, a Nemzet Adó- és Vámhivatal az Origo megkeresésére azt állította, hogy a Daganatos.hu és a Gyermekmentő Támogató Alapítványról van szó. Ennél több részletet nem árultak el, a Daganatos.hu sajtósa pedig határozottan állította, hogy a Kehi által emlegetett vizsgálatról nekik nincs tudomásuk.

A Kehi megkeresésünkre annyit közölt, hogy a személyi jövedelemadóból felajánlott 1 százalékok felhasználását ellenőrizték egy átfogó, kockázatelemzéses vizsgálattal, vagyis nem célzottan a két alapítványra fókuszáltak. Csak a vizsgálat közben derült ki, hogy "voltak olyan szervezetek, amelyek törvénysértő módon, illetve pazarlóan gazdálkodtak", márpedig "az adózók bizalmával való visszaélés nem maradhat következmények nélkül".

Mindezek miatt több alapítvány tevékenysége miatt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen még júliusban a Legfőbb Ügyészségen, ahol megalapozottnak találták ezt, majd a NAV-ot jelölték ki nyomozóhatóságként. A gyanú üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények.

A Kehi emellett arra kérte a NAV-ot, hogy folytasson le minden adónemre kiterjedő, átfogó adóhatósági ellenőrzést a feljelentett szervezeteknél, illetve az alapítványok vezetőinél indítson vagyonosodási vizsgálatot. Szintén az adóhatóságot kérték arra, hogy a további pazarlás megelőzésére függesszék fel a 2013-ra vonatkozó támogatások folyósítását, ezt az adóhatóság meg is tette. A Kehi nem árulta el, hogy hány vezetőről van szó, ide tartoznak-e például a kuratóriumi tagok is. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a civilszféra egészére az ellenőrzés szerint nem jellemző a pazarlás és jogsértés, alapjában véve jól működő rendszerről van szó.

A két, visszaéléssel gyanúsított alapítványnál a cégbíróságon elérhető korábbi beszámolók szerint több személyi átfedés is van: az egy elnökkel és két taggal működő kuratóriumokban ketten vannak, akik mindkettőben szerepet vállaltak. Ugyanaz a két civil szervezet könyvelője is, és ugyanaz jegyezte be a két szervezet internetes domainjét is, irodáik is egy saroknyira vannak egymástól. Maguk a szervezetek sem tagadják, hogy ugyanazok alapították a szervezeteket, erről korábbi interjúkban is beszéltek.

Bosszú, pénzvisszatartás, perek

Debreceni Zsuzsa, a Daganatos.hu Alapítvány sajtósa megkeresésünkre annyit ismert el, hogy a Kehi őket is ellenőrizte. „Semmit nem árultak el a vizsgálatról, csak bekértek több ezer oldalnyi iratot, majd zárolták a számláinkat" - mondta.

„Eddig az összes pert megnyertük, amelyet ellenünk indítottak. Nem tudok mást feltételezni, mint hogy arra megy ki a játék, hogy ellehetetlenítsék az alapítványt, visszatartsák a pénzt, vagy egy másik alapítvány bosszúja állhat a háttérben, amelynek kormányzati kapcsolatai vannak, és már nem először jelentettek fel minket" - mondta a sajtós, aki szerint az is méltatlan, hogy a Kehi döntései ellen nincsen jogorvoslat, és egy kalap alá veszik az állami és a privát szervezeteket. Az is árulkodó szerinte, hogy a Kehi minden kifizetésre rábólintott a zárolt számláról, ami a gyermekek megsegítésére szántak, csak az ügyvédekre nem költhettek.

Debreceni Zsuzsa szerint náluk minden rendben van, a Kehi semmilyen részletet nem közölt a vizsgálatról, így az osztályvezető által említett visszaélésekre nem tud reagálni. Annyit általánosságban elmondott, hogy a szabályozás szerint minden alapítványnak kétfelé mehet a pénze: 70 százalékát a küldetésére kell költeni, és 30 százalékát lehet csak működésre, hirdetésekre fordítani, mondta. „Mi valóban költöttünk hirdetésre, de csak ennek a harminc százaléknak a nyolcvan százalékát, ugyanis ezt engedi a jogszabály" - magyarázza a sajtós, aki szerint egy alapítványnak muszáj hirdetni, ha támogatókat akar szerezni magának. A szervezet vásárolt ugyan autókat, de azokat az adományok szállítására használták. A Közbeszerzési Döntőbizottság itt is vizsgálódott, de ott is nekünk adtak igazat.

Szerinte mindig körültekintően választották ki a beszállítókat, és arra is figyeltek, hogy magyar vállalkozókat bízzanak meg a munkával. A XIII. kerületben egy csendes környéken, korszerű ingatlanban bérelnek irodát nettó 140 ezer forintért.

Debreceni Zsuzsa azt mondta, a két alapítvány támogatási rendszere nem véletlenül hasonló. A szervezetek alapítói először egy családi tragédia miatt a beteg gyermekek támogatásával foglalkozó szervezetet hoztak létre, majd néhány hónap működés után rájöttek, hogy sokkal több a daganatos gyermek, mint a krónikus beteg, ezért hozták létre a másik alapítványt.

A két alapítvány azonban szerinte soha nem volt közös székhelyen, soha nem finanszírozott közös projektet, semmilyen pénzmozgás nem volt közöttük, mindössze egyetlen kuratóriumi tag tevékenykedik mindkét szervezetben. Ezt egyébként nem tiltja semmilyen törvény, és nem is egyedi, nagyon sok esetben vannak átfedések a kuratóriumi tagok tekintetében más alapítványoknál is. A szervezetek között csak szakmai együttműködés van, a domainek regisztrátorának egyezősége sem bizonyít semmilyen visszaélést - mondta Debreceni Zsuzsa.

A Daganatos.hu tevékenysége szerint nem vállal mentést, így a kehis osztályvezető valószínűleg egy másik alapítványra utalhatott, amikor azt mondta, hogy nem volt mentőautó a gyerekmentéssel foglalkozó alapítványnak. Kerestük a Gyermekmentő Támogató Alapítványt, hogy megkérdezzük őket a vizsgálatról, de vagy a fax jelentkezett, vagy egy automata mondta azt, hogy a szám nem elérhető.

Mások nevével játszanak

Hogy a Daganatos.hu-nál nem stimmel minden, az már korábbi sajtóhírek alapján is gyanítható volt. Szeptemberben a NAV közzétette az 1 százalékra jogosultak adatait, a listáról azonban hiányzott mindkét alapítvány. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a Kehi vizsgálódik, és feljelentést tett. 2012 elején a NAV már vizsgálta a szervezet 2008-2009-es gazdálkodását, de mindent rendben talált.

A Gyermekmentő Támogató Alapítványról ekkor még nem szóltak a hírek. Áprilisban azonban az Átlátszó azt állította, hogy átfedés lehet több, sok százmilliónyi adományt és felajánlást begyűjtő alapítvány között, és erős a gyanú, hogy a támogatási összegek nem állnak arányban az összeszedett pénzzel, 2012 januárjában pedig a Magyar Narancs közölt cikket a Daganatos Beteg Gyermekekért Alapítvány támogatási gyakorlatáról.

A Daganatos.hu eredetileg Daganatos Beteg Gyermekekért alapítvány néven indult, ám az akkor már működő Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány bírósághoz fordult, mert úgy érezte, hogy a túlzottan hasonló név miatt forintosítható kár éri őket. A bíróság tavaly nekik adott igazat, a nem sokkal később a Kehi és a NAV célkeresztjébe került szervezet ekkor változtatta meg a nevét. A másik egyesületet azért támadták, mert hivatalosan Gyermekmentő Támogató Alapítványként fut, de a honlapjukon a Gyermekmentő Alapítvány nevet használják, ami a Magyar előtaggal megtoldva egy másik jótékony szervezet neve is.