Kilenc év után fogtak el feltételezett gyilkost

Vágólapra másolva!
A férfi egy 19 éves fiatalt vert halálra Debrecenben, most Franciországban bukkantak rá.
Vágólapra másolva!

A franciaországi Montpellier-ben pénteken elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint 2004 októberében halálra vert egy fiatalt Debrecenben. 2004. október 5-én hajnalban a Nagyerdőn található Régi Vigadó melletti parkoló járdaszakaszán verték össze a 19 éves egyetemistát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy három nap múlva meghalt.

A 34 éves kazincbarcikai gyanúsított ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, mivel a nyomozók információi szerint a férfi Franciaországban bujkált. Miután a rendőrség felvette a kapcsolatot a francia hatóságokkal, több napos előkészítő munka után végül pénteken fogták el a gyanúsítottat.

A férfi jelenleg Franciaországban kiadatási őrizetben van, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanújával indított eljárást ellene.