Nem nyomoznak Gyurcsány kijelentése miatt

Vágólapra másolva!
A volt miniszterelnök azt mondta, jobb, ha nem ismert, honnan vándorolt a pénz a szocialista párthoz. A Fővárosi Főügyészség szerint az ügyben született feljelentésnek nem volt konkrét ténybeli alapja.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség bűncselekmény gyanúja hiányában elutasította azt a feljelentést, amelyet Gyurcsány Ferencnek az MSZP korábbi pártfinanszírozásával kapcsolatos kijelentései miatt tett Gulyás Gergely és Kocsis Máté fideszes országgyűlési képviselő - írja a Magyar Nemzet.

A napilap emlékeztetett, a volt kormányfő egy október 14-i rendezvényen úgy fogalmazott: "én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk".

Kovács Gergely Ákos, a főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész tájékoztatására hivatkozva a lap azt írta: a feljelentés elutasítását az indokolta, hogy az bűncselekményre utaló konkrét ténybeli alapot nem, csak a feljelentők következtetéseit tartalmazta. Kovács hozzátette: az Állami Számvevőszék az MSZP 2009-2010. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése során szabálytalanságot nem tárt fel, a párt a párttörvényben meg nem engedett vagyoni hozzájárulást nem fogadott el.