Csak másfél évig vezetheti a Vígszínházat az új igazgató

Vágólapra másolva!
2015 június végéig, azaz másfél évre nevezné ki a Fővárosi Közgyűlés a Vígszínház igazgatóját, olvasható ki a Közgyűlés honlapján lévő pályázati felhívásban. Az előző, eredménytelen pályázatot, amelyen Eszenyi Enikő és Balázs Péter indult, még öt évre írták ki, írta a vs.hu.
Vágólapra másolva!

A Vígszínház jelenlegi igazgatójának mandátuma 2014. január végén jár le, az őt követő színházvezető megbízatása 2015. június végéig szólna, írja a pályázati felhívásra hivatkozva a vs.hu. A lap szerint a másfél éves időtartam meglepő, mert az igazgatói megbízatás általában 5 évre szól, a szeptember végi, eredménytelen pályázatot is ennyi időre írták ki. Azon Eszenyi Enikő jelenlegi igazgató és Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház vezetője pályázott.

Az előterjesztésből nem derül ki, miért másfél évre választanának igazgatót. Tarlós István főpolgármester korábban magánvéleményként azt mondta, meg kellene hosszabbítani Eszenyi Enikő mandátumát egy évvel, és csak a választások után kellene pályázatot kiírni a posztra, emlékeztet a vs.hu