Meleg szexpartnert kerestek, kifosztották őket

Vágólapra másolva!
Az elfogott két férfi a neten szedte össze az áldozatait. Meglopták őket, miután elaludtak a találkozó után.
Vágólapra másolva!

Homoszexuális alkalmi partnert kereső férfiakat fosztott ki két férfi, akik ellen kifosztás miatt emelt vádat az ügyészség – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

A vádlottak, akik régóta barátok voltak, tavaly év végén elhatározták: internetes társkereső oldalakon homoszexuális szexpartnert kereső férfiakkal ismerkednek meg, hogy később kifoszthassák őket.

A két férfi decemberben, majd idén januárban Vecsésen és Budapesten három sértett lakásába jutottak be. Miután vendéglátójuk elaludt, laptopokat, telefonokat, ékszereket, ruhaneműket vittek el tőle.