Testőr jár a kormányfőjelölteknek

Vágólapra másolva!
A kampány és a választási időszak rendőri feladatairól beszélt Pintér Sándor. A rendőrök fehér ingben, ünnepi öltözetben és fegyvertelenül teljesítsenek majd szolgálatot a választás napján, a kormányfőjelöltek pedig személyvédelmet kaphatnak, ha kérnek.
Vágólapra másolva!

Miután az államfő kihirdeti a választás napját és megkezdődik a nyilvános felkészülés a választásra, a rendőrség fel fogja ajánlani a kormányfőjelölteknek a személyvédelmet - mondta Pintér Sándor. A belügyminiszter emlékeztetett rá, hogy már 1994-ben felajánlotta ezt a rendőrség azoknak a pártoknak, amelyek a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti küszöböt elérték. A miniszterelnök-jelöltek azonban csak kevés esetben éltek ezzel a lehetőséggel.

A rendőrség feladatai két csoportba lesznek oszthatók: a voksolás és a kampány időszakára - mondta Pintér. Szabadtéri politikai rendezvényekre rendbiztos van kijelölve, aki kapcsolatot tart a rendezőkkel, velük közösen határozza meg a terület nagyságát, a tájékoztatás formáját. Ezekben az esetekben van látható rendőri jelenlét, továbbá a rendőrség biztosít egy olyan felkészült csapatot, amely meg tudja szüntetni a provokációt, a rendbontást.

Zártterű rendezvényeknél elsősorban a rendezőt, az igénybevevőt, illetve a helyszínt adó vállalkozást vagy magánszemélyt terheli a felelősség, de ezekben az esetekben is segítséget nyújt a rendőrség például tűzszerészeti átvizsgálással és beléptetőkapukkal - mondta.

A szavazásról azt mondta: a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség útvonal-biztosítással segíti, hogy a szavazólapok minden helyszínre biztonsággal megérkezzenek. Figyelemmel kísérik a választás informatikai rendszerét, és biztosítani kell a külföldről beérkező szavazatok biztonságos megérkezését is.

A miniszter felidézte: 1994-ben, még országos főkapitányként, meghirdette, hogy a rendőrök fehér ingben, ünnepi öltözetben és fegyvertelenül teljesítsenek szolgálatot a közterületeken a választás napján. Ez azóta hagyománnyá vált, és szeretnék a jövő évi választások során is alkalmazni - mondta. Hozzátette ugyanakkor: "senkinek nem ajánlja, hogy ebből megpróbáljon előnyt kovácsolni".