Vágólapra másolva!
Hét év alatt három fideszes polgármestert darált be a fóti önkormányzat úgy, hogy a vesztüket tulajdonképpen saját párttársaik jelentették. Vasárnap újra polgármesterválasztást tartanak a kisvárosban, amelyen azonban a Fidesz már nem vesz részt. De egy képviselője mégis indul. Egy másik jelölt pedig azt állítja, a kormánypárt őmögötte áll. Közben a liberális jelölt a jobbikosnak szabadkozik, a pékségben kacsintással jelzik kire kéne szavazni, a helyieknek meg már nagyon elegük van az egészből, és inkább Dunakeszin élnének.
Vágólapra másolva!

Barna plakát, zöld plakát, lila plakát, kék-piros plakát, kék-sárga plakát – ezer színben pompáznak a fóti közterek, ahol vasárnap időközi polgármester-választást tartanak. Egy szín azonban hiányzik közülük, és ez még úgyis feltűnő, hogy egyik polgármesterjelölt sem árasztotta el a várost az arcképével, a plakátok inkább csak diszkréten megbújnak itt is ott is. A hiányzó szín a narancssárga, a Fidesz-KNDP ugyanis nem indított senkit a választáson.

Pedig alig másfél hónap telt csak az emlékezetes bajai időközi választás óta, ahol a kormánypárt és az ellenzéki pártok is irdatlan energiákat fektettek abba, hogy megnyerjenek egy teljesen jelentéktelen választókörzetet. Ráadásul a Fidesznek Fóton az elmúlt években sok babér termett, 2006-ban, a 2009-es időközi választáson és 2010-ben is az ő jelöltjük győzött. Más kérdés, hogy egyik esetben sem volt tartós a siker: elmarasztaló bírósági ítélet, városházi botrányok, és folytonos képviselőtestületi viták szegélyezték a fideszes polgármesterek útját. A mostani választást is azért kellett kiírni, mert a 2010-ben megválasztott polgármester, Cselőtei Erzsébet lemondott. Azt mondta azért, mert a fideszes többségű képviselőtestület már nem bízott meg benne.

Bezzeg Dunakeszin

„Olyan ez, mint a nagypolitikában, csak kicsiben, és semmi sem halad” – mondta egy Fót közepén lévő kocsma csaposa, miközben a helyi politikusokat szidta. Szerinte 30 éve nem történt semmi a faluban, az egyetlen pozitív dolog, amire emlékszik, hogy a 2010-es választások előtt leaszfaltoztak pár utcát. A vendégei is mindig felemlegetik, mennyire tehetetlen a városvezetés.

Választási kampány Fóton Fotó: Mudra László - Origo

A buszmegállóban álló nyugdíjas, a húsboltos, de még az apolitikus zöldséges is egyet értett abban, hogy a város már jó ideje borzalmas állapotban van. „Hát hogy néz ki minden” – fakadt az idős nyugdíjas, külön kihangsúlyozva, hogy a főtéren álló kultúrházat még a nagyapáik építették, de lassan széthullik. A húsboltos az aszfaltozott utakat hiányolta, de a szintén romos állapotban lévő városházát is felemlegették. „Bezzeg Dunakeszin” – mondta egy munkás, de mások is gyakran felhoztak példaként környező településeket, például Mogyoródot vagy Veresegyházát, ahol szerintük jobban mennek a dolgok. A munkás szerint Dunakeszin még a szennyvíz-szivattyúzást is az önkormányzat fizeti, de Fóton hiába kértek segítséget a helyi vezetéstől, sosem kaptak választ. „Ezek egymással vannak elfoglalva, Fót meg nem halad” – mondta, hozzátéve, hogy már nincs is kedve elmenni szavazni.

Keresztbe tett

A fóti önkormányzat problémái a 2006-os polgármesterválasztás után kezdődtek, akkor a várost már két cikluson keresztül igazgató Szent-Iványi Géza nyerte, aki a Fidesz színeiben indult. Az első hírek még csak arról szóltak, hogy a polgármester képtelen keresztülvinni az akaratát képviselőtestületen, és alpolgármestert választani. Aztán a képviselőtestület vizsgálatot kezdeményezett Szent-Iványi ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt. A polgármestert aztán többször is felfüggesztették, 2007-ben bírósági eljárás is indult ellene az önkormányzati törvény sorozatos megsértése miatt, végül a bíróság felmentette a polgármesteri tisztségéből. Az önkormányzat lényegében évekre vezető nélkül maradt, a városvezetői feladatokat az MSZP-s alpolgármester látta el, aki három, a Fidesz-frakcióból kilépett képviselő segítségével a testületben is többséget szerzett.

„Az a ciklus semmi másról nem szólt, mint a jobb- és baloldali adok-kapokról” – mondta a 2006 és 2010 közötti ciklusról Szabó Mihály képviselő, aki 2011-ig a helyi Fidesz-frakció tagja volt, azóta pedig független. A 2009-ben időközi választásokat tartottak, ez ugyan megválasztották polgármesternek a fideszes Mádly Zsoltot, de a testületben lévő patthelyzet nem változott. Ráadásul az új fideszes polgármester működését sorozatos botrányok kísérték, az ellenzéki képviselők szerint egyszer konnektorral arcon vágta az MSZP-s alpolgármestert, állandósultak a viták az üléseken, állítólag még pillanatragasztót is nyomtak a városháza ajtajának zárjába.

A helyiek szerint semmi sem haladt előre a városban évek óta Fotó: Mudra László - Origo

„Mádly szántszándékkal keresztbe tett az ellenzéki képviselőknek” – mondta Szabó, eközben viszont az egész ország a botrányokról elhíresült Fóton röhögött. Egy helyi fideszes politikus az Origónak már egyenesen úgy beszélt Mádlyról, mint aki kapott ugyan egy fideszes lógót a háta mögé, de csak azért eshetett rá a választás, mert a helyi fideszes szervezet éppen fel volt oszlatva. Mindezek után nyilvánvaló volt, hogy 2010-ben nem indítják újra Mádlyt, aki ezen meg is sértődött.

Rimánkodással kezdődött az új ciklus

Mádly kegyvesztése után jött a képbe Cselőtei, aki Szabó szerint jó választásnak tűnt, „sosem volt nagyhangú, de precízen végezte a feladatait”. Az Origónak Cselőtei egyik akkori ellenfele is elismerte, hogy okos választás volt a Fidesz részéről a négygyermekes családanya jelölése. A választás után mégis folytatódtak a problémák. Szabó szerint Cselőtei a Fidesz több helyi erős emberével, például Pozderka Gáborral, a fóti Fidesz vezetőjével is szembement több kérdésben, például a fóti tó rendezéséről vagy az új városházáról is más volt az elképzelésük. Fábry Béla MSZP-s képviselő szerint egyre feltűnőbb volt, hogy Cselőtei nem vesz részt a fideszes frakcióegyeztetéseken, ráadásul az üléseken is egyre több személyeskedő megjegyzést kapott a fideszes képviselőktől, amit a végén már ki is kért magának.

Szabó szerint azonban a polgármesternőnek is volt része a rossz viszony kialakulásában: rosszul adta elő a gondolatait, és ha valami nem tetszett neki azt duzzogással jelezte. „Már 2010-ben is fel akart állni, úgy rimánkodtuk ki, hogy ne adja be a lemondását” – mondta Szabó. Cselőtei végül idén szeptemberben mondott le egy nyolcórás testületi ülés végén arra hivatkozva, hogy három éven keresztül bizalmatlan légkörben kellett dolgoznia.

Képviselőtestületi ülés Fóton Fotó: Mudra László - Origo

„Amit velem itt csináltak, az egyszerűen méltatlan… méltatlan a képviselőkhöz, méltatlan, mint emberekhez” – mondta akkor. Az Origónak ezt szűkszavúan csak annyival egészítette ki, hogy nem egy konkrét ügy, hanem sok apróság vezetett a lemondásához. „Én nyílt lapokkal játszottam, ők nem” – mondta az egykori fideszes képviselőtársairól. „Vita köztünk nem volt, de nem vagyunk nagy barátok” – mondta az Origónak Cselőteiről Pozderka Gábor. A helyi Fidesz-elnök szerint épphogy a polgármesternő volt bizalmatlan velük szemben, és nem igaz, hogy kifúrták, „így döntött, mi elfogadjuk”.

Az elmúlt hét év teljesítményéről megoszlottak a vélemények. Fábry Béla volt MSZP-s alpolgármester szerint a város csak abban az egy évben haladt előre, amikor átmenetileg ők irányítottak az önkormányzatot. Pozderka szerint pedig épphogy az az időszak volt teljesen jogellenes. Szabó Mihály szerint sosem volt senkinek egyértelmű többsége Fóton, és ez volt az oka, hogy sehogy sem lehetett érdemi munkát végezni.

Van vagy nincs fideszes jelölt?

A Cselőtei lemondása után kitűzött időközi választás a Fideszen kívül szinte mindenkit megmozgatott, ráadásul duplán, mert a polgármester mellett egyéni képviselőt is kell választaniuk a fótiaknak, Cselőtei ugyanis egyben képviselő is volt. A polgármesteri választáson öt jelölt is elindult: két független, egy helyi szervezet, a Magyar Liberális párt, valamint az MSZP-Együtt-PM-DK közös jelöltje. „Én azt sem tudom kik ezek” – tárta szét a kezét a zöldséges, hozzátéve, hogy csak azt a jelöltet ismeri, akinek a plakátja pont a boltjával szemben van, és őt is csak azért, mert sokat szidják. Állítólag sokat nyert a környéken lévő állami földekből. Az utca fölött Bartos Sándor plakátja lógott, aki jelenleg is képviselő, a Fidesz frakció tagja, a választáson azonban függetlenként indult. Az Origónak azt mondta, azért, mert a Fidesz nem indít jelöltet, ő azonban elég tapasztaltnak érzi magát a városvezetéshez.

„A Fidesz érzi a bajt, ezért letagadják a jelöltjüket” – summázta a véleményét a kocsmáros. Ő 2010-ben várta, hogy változás jön a helyi politikában, de csalódott, és már nem is szavazna olyan jelöltre, aki korábban politizált Fóton. Ellenzéki képviselőknek több elméletük is van arról, hogy a Fidesz miért nem indított senkit a választáson. Szabó Mihály szerint a következő önkormányzati választásig hátralévő egy évre valószínűleg már nem akartak energiákat áldozni. "Másrészt emberük sem lett volna” – tette hozzá, a Fidesz helyi emberei ugyanis szerinte az elmúlt évek csatározásaiban elkoptak, a párt pedig nem akart magának egy vereséggel záródó választást. Emiatt Szabó szerint a Fidesz inkább beállt a Civil Összefogás Fótért (CÖF) jelöltje, Földi Pál mögé, aki már évek óta ambicionálta a posztot, több választáson is indult, de sosem sikerült nyernie. Szabó Mihály amúgy szintén CÖF tag, de a jelenlegi választáson Vargha Nórát, a Fodor Gábor féle Magyar Liberális Párt helyi jelöltjét támogatja. Aki amúgy szintén CÖF-tag, tagja a vezetőségnek.

Szabó Mihály szerint embere sem lett volna a Fidesznek a választásra Fotó: Mudra László - Origo

Pozderka Gábor határozottan tagadta azt, hogy bármiféle megállapodást kötöttek volna Földivel. „Itt a Fidesz nem kampányol, nem vesz részt a választáson” – mondta, hozzátéve, hogy a helyi szervezet szeretett volna indulni, de a fölöttes pártszervezet nem. Amikor ennek az okát firtattuk, azt mondta, hogy erről nem beszél. Csütörtökön megkerestük a Fidesz sajtóosztályát is, de e-mailben feltett kérdésünkre péntekig nem válaszoltak.

Földi Pál az Origónak kissé eltérően értékelte az eseményeket, szerinte a Fidesznek tetszik a választási programja is támogatja is azt. A CÖF honlapján szerepel is egy Fidesz-KDNP által aláírt közlemény, hogy a Fidesz „azt szeretné, ha a helyiek döntenének a polgármesteri tisztség sorsáról, nem az országos politika”, valamint hogy támogatják Földi törekvéseit. Pozderka szerint azonban ez a közlemény nem az ő nevükben készült.

Halálos ellenség és cégvezető

A helyi választási bizottság az indulók közül eddig csak a Magyar Liberális Pártot marasztalta el, amiért az aktivistáik egyszer felülragasztották a jobbikos egyéni képviselőjelölt plakátját, valamint mert a saját plakátjaikon nem szerepelt a párt lógója. Szabó Mihály erről azt mondta, hogy a leragasztott jobbikos plakátok miatt Vargha Nóra már az észlelés napján elnézést is kért a fóti Jobbik elnökétől jelölttől, a hiányos plakátok miatt pedig maguk is dühösek voltak, de hozzátette, szerinte így is egyértelmű, hogy Vargha az MLP jelöltje.

A választási kampány minden megkérdezett helyi szerint visszafogott. „Én csak azt vettem észre, hogy egyes vendégek rám kacsintanak, hogy tudom ám kire kell szavazni, vagy ugye a jobb kezemmel ikszelek majd?” – mesélte egy pékségi eladó nevetve. Választani ugyan mindenképpen el szeretne menni, de abban még bizonytalan, hogy kire szavazzon. Eddig azt gondolta, hogy egy számára ismerős jelöltre fog szavazni, de aztán annyi rosszat hallott róla, hogy inkább átgondolja újra. „Szavaztam én már rosszul, amikor a Mádlyra szavaztam, de hát ki gondolta volna?” – mondta.

Mádly Zsolt újra megpróbálta, majd családi okokól visszakozott Fotó: Mudra László - Origo

Az eladónő valószínűleg nem tudta, hogy majdhogynem Mádlyra is szavazhatna, a volt polgármester ugyanis függetlenként el akart indulni a választáson, még a jelentkezési lapját is leadta, de ajánlószelvényeket már nem gyűjtött hozzá. Az Origónak azt mondta, családi okok miatt visszakozott. Pedig szívesen revansot vett volna a Fideszen, mert szerinte 2010-ben becsapták, amikor Cselőteit indították helyette. „A Fidesz azóta halálos ellenségem” – mondta, de ebben az is közrejátszik, hogy azóta nem talál állást magának, és bár korábban volt egy minisztériumi állása, indoklás nélkül kirúgták. A másik egykori fideszes polgármesternek, Szent-Iványi Gézának nincsenek ilyen problémái. A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az ellene hozott bírósági ítéletet, 2011-ben pedig kinevezték a fóti közszolgáltató kft élére.