Ismét pszichiáter vizsgálta meg S. Ábelt

Vágólapra másolva!
A korábban egyetemi mészárlásra készülő fiatalember most lövöldözés miatt ül előzetesben. Az ügyvédje megerősítette, hogy újabb pszichiátriai vizsgálaton esett át.
Vágólapra másolva!

Újabb elmeorvos szakértő vizsgálta meg az Igazságügyi Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetben töltött egy hónap után S. Ábelt, aki most egy gyorséttermi lövöldözés miatt ül előzetes letartóztatásban – tudta meg a Blikk. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a vizsgálat a milyen eredménnyel zárult.

A lapnak S. Ábel ügyvédje, Futó Barnabás megerősítette a vizsgálat tényét, ennek eredményéről azonban ő sem tud.

A Blikk szerint a fiatalember már visszakapta számítógépeit és műszaki cikkeit, ugyanis a rendőrség korábban törvénytelenül hajtotta végre azt a házkutatást, amelynek során ezeket lefoglalták.

Az egyetemi mészárlásra készülő S. Ábel nem jogerősen 2,5 év börtönt kapott, ezt azonban előzetesben letöltve szabadult. Ennek az ügynek a vizsgálatakor a rendőrök találtak a fiú számítógépén olyan verseket, amelyeket akkor bizonyítékként használtak fel ellene. S. Ábelt augusztusban újra letartóztatták. A gyanú szerint lövöldözött egy gyorsétteremben.

Korábbi cikkeinket itt olvashatja az ügyről.