Vérbefagyott holttest feküdt a Blahánál

Vágólapra másolva!
A környéken dolgozók egy nagy csattanást hallottak. A férfi feltehetően kiesett az egyik szálloda ablakából. Meztelen volt, a mentők már csak a halálát tudták megállapítani.
Vágólapra másolva!

Vérbefagyott, meztelen holttest feküdt a budapesti Blaha Lujza térnél, az Osvát utca sarkán álló szálloda előtt, a Rákóczi úton. Úgy tudjuk, a holttestre a Boscolo Residence szálloda épülete előtt találtak rá. Kerestük a szállodát, de az ügyről nem adhattak semmilyen információt. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Az Origónak azt mondták, hogy a hívás beérkezésétől számítva hat perccel később a helyszínen voltak.

Az eset, úgy tudjuk, 11 óra után történt, és a rendőrök hamar ott voltak, a mentők viszont egy másik étkezde dolgozója szerint viszonylag későn, 20-30 perc múlva értek oda. Vagyis feltehetően későn telefonáltak a mentőknek. A holttestet csak két óra körül szállították el, vagyis több mint két órán át feküdt az úttesten, igaz, egy idő után már letakarva.

Tudósítónk a helyszínről nem sokkal két óra után azt mondta, hogy a holttestet már elszállították, a buszsávot pedig felmosták. Néhány bámészkodó volt még akkor a környéken. Az árkádok alatt lévő egyik gyorsétteremben nem látták ugyan, hogy valaki kiugrott volna a szálloda ablakából, de azt mondták, hogy hallottak egy csattanást. Elsőre azt hitték, hogy egy építkezésről jött a csattanás hangja, de később látták, hogy egy meztelen férfi fekszik az úttesten. Az egyik étteremben dolgozó alkalmazott tükröződve ugyan, de a zuhanást is látta. A környéken hatalmas volt a dugó, a buszsávban sok busz feltorlódott.

A rendőrség egyelőre nem gyilkosság gyanújával nyomoz.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes, lelki elsősegély számot!