Vágólapra másolva!
Jogi szempontból még mindig nincs vége a vasárnap tartott fóti időközi választásnak. Az ügyészségre szerdán a korábbi kettő után egy újabb feljelentés érkezett. Az első két feljelentés a szavazók szállítása miatt született, míg most egy magánszemély láncszavazás miatt tett feljelentést, mert egy asszony kitöltött szavazólapokat talált a borítékjában.
Vágólapra másolva!

A hétfői két feljelentés után szerdán egy újabb érkezett az ügyészségre a vasárnap Fóton tartott időközi polgármester- és képviselő-választás tisztaságát kifogásolva – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

A 19 ezer lakosú Fóton azért tartottak időközi választást, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben lemondott a polgármesteri posztjáról és az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról is. A 29,1 százalékos részvétel mellett megtartott választáson az öt polgármesterjelölt közül az MSZP-s, közös jelölt Takács István kapta a legtöbb, 1116-ot voksot (25 százalék), így ő lett Fót új polgármestere. Az 1-es számú választókerületben tartott időközi képviselő-választás eredményeként a nyolc jelölt közül a független Varga József Csongor nyerte el a mandátumot.

Két feljelentés a szavazók szállítása miatt

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerint a voksolás másnapjáig két, "választás rendje elleni bűncselekmény" miatt tett feljelentés érkezett a dunakeszi ügyészségre. Egy a fóti választási bizottságtól, egy pedig a Jobbiktól. Az MTI az urnazárást követően a fóti polgármesteri hivatalban megtudta, hogy mindkét feljelentésben egy állítólagos szervezett utaztatás miatt kérik az ügyészség állásfoglalását.

A Jobbik több sajtótájékoztatón is határozottan állította, sőt, videofelvétellel igyekezett bizonyítani, hogy egy fehér kisbusszal szervezetten fuvarozták Sikátorpuszta környékéről a fótligeti szavazókörbe az embereket. Meg is neveztek egy MSZP-hez köthető illetőt, aki később határozottan cáfolta, hogy bármi köze lenne a történtekhez. A helyi MSZP szerint az internetre feltöltött videó félrevezető és semmit sem bizonyít.

A harmadik láncszavazás miatt

A megyei főügyészség szóvivője szerdán a fóti voksolás ügyében érkezett harmadik feljelentésről csak annyit mondott, hogy az egy magánszemély beadványa. Az MTI szerint láncszavazás gyanúja miatt született a feljelentés. A Népszava arról írt, hogy egy idős asszonynál – akihez betegsége miatt mozgóurnát vittek – két kitöltött szavazólapot találtak egy asztalra tett borítékban. Az írás szerint az egyik lepecsételt lapon a Fidesz–KDNP által támogatott független polgármesterjelölt, a másikon a jobbikos képviselőjelölt neve volt bejelölve. Az MSZP rendőrségi vizsgálatot szeretne az ügyben – közölték a cikkben.

A Pest Megyei Főügyészség szóvivője azt mondta, várhatóan csütörtökön döntenek a három feljelentésről, hogy elrendelik, vagy elutasítják a nyomozást, esetleg további vizsgálatot kérnek. A fóti beadványokról, illetve jogorvoslati kérelmekről szerda esti nyílt ülésén tárgyal a területi választási bizottság a megyeházán.