Bezárják a trafikokat a benzinkutakon és a bevásárlóközpontokban

Vágólapra másolva!
Egy csütörtökön megjelent kormányrendelet a benzinkutakon és a nagy eladótérrel rendelkező bevásárlóközpontokban is megtiltja a trafikok nyitását. A már működő dohányboltokat 2014. május végéig be kell zárni.
Vágólapra másolva!

Bezáratja a kormány a benzinkutakon, hipermarketekben és a bevásárlóközpontokban működő trafikokat. A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint nem létesíthető dohánybolt olyan épületben, ahol 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzlet vagy benzinkút működik. Még a parkolóban vagy az épülethez tartozó üzletsoron sem nyílhat trafik. A jelenleg benzinkutakon és hipermarketekben működő dohányboltok 2014. május végéig működhetnek.

A kormányrendelet azt is megtiltja, hogy ezután egymás közvetlen közelében nyíljanak trafikok. Az új szabály szerint dohánybolt nem működhet másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül. A korábban nyílt trafikokra azonban a szabály nem vonatkozik, így egy jelenleg működő trafiknak sem kell bezárnia azért, mert túl közel van egy másikhoz. A rendelet november 30-ai hatályba lépése után azonban már nem lehet ilyen trafikot nyitni.

Augusztus végén a Magyar Hírlap kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, hogy a kormány hamarosan módosítja a trafiktörvényt, és megtiltja, hogy a 2500 négyzetméternél nagyobb boltoknak, illetve bevásárlóközpontoknak dohányboltjuk lehessen. A változtatást a gyermekek védelmével indokolták.

A Hvg.hu információi szerint azonban más indok erősebb szerepet játszott. A lap több trafiknyertestől is egybehangzóan arról értesült, hogy a módosítást olyan nemzeti dohányboltot üzemeltető érdekkörök szorgalmazták, amelyek nem bevásárlóközpontokkal vagy hipermarketekkel szövetkezve nyitottak trafikot. A trafikokért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Hvg.hu kérdésére akkor azt válaszolta, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény ilyen irányú módosítása nincs napirenden.

Mészárosék is bezárhatnak

A hipermarketekben és benzinkutakon nyitott dohányboltok között több olyan is van, amelyek a dohánykoncessziók legnagyobb nyertesihez köthetők. Például az ország mind a 19 Auchanjában a felcsúti Mészáros család tagjai és érdekeltségei nyitottak trafikot. A Budaörsi út kivezető szakaszán lévő OMV a Sárkány Centerhez köthető vietnami vállalkozó, a Vimpex-vezér Vu Quy Duong érdekeltségébe tartozó Usayer Bt-é lett, és ugyanebbe a cégcsoportba került a BAH csomóponton lévő OMV kút dohányboltja is. Szintén ez a Vimpex-kör nyithatott trafikot a Mammut bevásárlóközpontban és a Köki Terminálon is.

A Continental-csoporthoz illetve a Tabán Trafikhoz köthető Trafikárium Bt.-nek is van benzinkúton üzemelő trafikja. A pályázatok nagy nyerteseinek számító Continental magyar dohánygyár, a leányvállalatának számító Tabán Trafik illetve a Vimpex-csoport körüli trafikos céghálókról itt olvashat bővebben.